Panasz
Makói téglagyár rendkívül jól megközelíthető telken, kamion forgalomra alkalmas térbetonnal, műút mellett, a Rákosi úton az M43-as autópálya felhajtóhoz és a magyar-román határhoz közel található. Nagylak 17 km-re a Makó-Tótkomlós főútvonal, illetve a várost elkerülő út kereszteződésében, külterületen fekvő telephely 4.693 HA-on terül el. A déli régió és a környező országok szomszédos régióiban az egyetlen téglagyár, mely ugyan nem gyárt jelenleg ,de továbbra is forgalmazóként folyamatosan működik. A szomszédos telkeken kitűnő minőségű alapanyag áll rendelkezésre. A tulajdoni lap szerinti besorolása,- kivett ipartelep, rét, és kivett tó A telep nem esik bele sem a NATURA 2000 sem egyéb pl. régészeti kutatási területbe. A teljes infrastruktúrával rendelkező ipartelep, - eredetileg Téglagyárként működött- -saját ártézi kúttal -szennyvíztározókkal -350m³/h teljesítményű gázfogadó állomással -belső gázhálózattal -600 kvar teljesítményű trafóállomással. A gyártósora és kemencéje továbbra is alkalmas téglagyártásra. Specializálódott cégeknek, vagy más gyártó cégeknek is kiváló lehetőség, hiszen számos épülete más célra is megfelelő, hatalmas gyártó csarnoka, szárító raktárai és maga a kemence is roppant nagy épületek. A szerkezetileg jó állapotú téglafalazatú, illetve acélszerkezetű épületek, melyeknek többcélú felhasználása is megoldható. A telephely, rendelkezik egy 100 nm-es szociális épülettel (fürdő, öltöző) valamint egy kiváló állapotú 200 nm-es földszintes irodaépülettel, fűtésük gázkonvektor. A terület jelentős része kamion forgalomra tervezett térbetonnal rendelkezik. Az épületek alkalmasak lehetnek mezőgazdasági gépek összeszerelésére, javítására, tárolására, valamint a telephely épületei termény tárolásra is használhatóak! A telep a főútvonal mellett „áttört” téglakerítéssel, körben drótfonatú kerítéssel rendelkezik. Fontos megjegyezni, hogy a turisztikai beruházóknak is jó lehetőség lehet, hiszen egy egyedülálló élménypark is kialakítható a szomszédos tavaknak köszönhetően.Fontos még megjegyezni, hogy a szomszédos területek városi tulajdonban vannak, így akár a várossal való közös projektekre is van lehetőség! Iroda épület: 215 nm Szociális épület: 99 nm Sima henger: 19 nm Gépház, présház, műhely: 158 nm Szekrényes adagolóház: 73 nm Égető kemence: 1103 nm Szárító épület: 1344 nm Nyers gyártó csarnok: 859 nm Porta: 4 nm Összesen : 3874 nm BI000074
Csongrád megye,Makó
66874 m²
90 000 000 Ft
66874 m²
Többkoltozzbe.hu

Home azonosító: #7632 Makó központjában, eladó telek! Legfőbb paraméterek: 388 m2 telek Bontandó, 136 m2-es régi, vegyes falazatú parasztházzal Telken belül van a gáz, villany és a víz A központtól közel helyezkedik el, az utca végén iskola, óvoda található. Buszmegálló pár perc sétára! Nézze meg az alaprajzot, az elosztás végett! Irányár: 3 500 000 ft Home azonosító: #7632 Hívjon bármikor bizalommal! Lukács János 0630/503-8483 Home and People akciós forint HITELEK: 1Millió Forint 10 évre ≈ 10.647 Ft/hó *Magasabb hitelösszeg esetén a havi törlesztőrészlet arányosan növekszik Egyedi Home and People akció: 4 Millió Forint 10 évre akár 4,5 millió Forintos visszafizetéssel *Részletekért és díjmentes kalkulációkért keresse hitelspecialista kollégánkat: Szalai Gábor Hitelspecialista A megadott adatok csak tájékoztató jellegűek, ajánlattételnek nem minősülnek! Kizárólag a legismertebb bankokkal dolgozunk! ***
Csongrád megye,Makó
3 szoba
136 m²
3 500 000 Ft
3 szoba136 m²

Makó legnagyobb lakótelepén a Bajcsyn található ez a \90-es évek elején épült két szintes üzlethelyiség, mely teljesen új tetőszerkezettel rendelkezik. Az épület hőszigetelt. Korábban vendéglátóhelyként üzemelt. Belső teherlifttel felszerelt az üzlet. Minden szükséges szociális helyiséggel rendelkezik.Nagyon sok rétű hasznosíthatóságú az épület, hiszen akár lakások is kialakítható benne, de szépségszalonnak,szoláriumnak, cukrászdának ,pizzériának, ABC-nek, egyéb üzletnek is kiváló lehet. Saját kerthelyiség kialakítására is van itt lehetőség.
Csongrád megye,Makó
340 m²
16 000 000 Ft

Makó központi részében eladó egy 1950 m2-es telken lévő,1970-es években épült ,400 m2-es téglaépítésű üzlethelyiség.2008-ban felújítások történtek:10 cm szigetelés,nyílászáró csere.Az üzlethelyiséghez tartozik több parkoló és egy garázs is .Az épületben egy vegyestüzelésű kazán is alkalmazható. Az épület kereskedelmi tevékenységen kívűl, alkalmas lehet több lakás kialakítására is . Home azonosító: 5793 Hívjon bizalommal. IÁr 42.000.000 - Ft Tel.: 0620/9679-219 Kratochwill Andrea Ha további kérdése van az ingatlannal kapcsolatban, hívja a /saját telefonszám / vagy érdeklődjön az Home and People Ingatlanügynökség szegedi irodájában a Bécsi krt. 18. szám alatt. Home and People akciós forint HITELEK: 1Millió Forint 10 évre ≈ 10.647 Ft/hó *Magasabb hitelösszeg esetén a havi törlesztő részlet arányosan növekszik Egyedi Home and People akció: 4 Millió Forint 10 évre akár 4,5 millió Forintos visszafizetéssel *Részletekért és díjmentes kalkulációkért keresse hitelspecialista kollégánkat: Szalai Gábor Hitelspecialista A megadott adatok csak tájékoztató jellegűek, ajánlattételnek nem minősülnek! Kizárólag a legismertebb bankokkal dolgozunk!
Csongrád megye,Makó
2300 m²
42 000 000 Ft

ST025657
Baranya megye,Pécs,Makra dűlő
1200 m²
9 906 000 Ft
1200 m²
Többkoltozzbe.hu
Baranya megye,Pécs,Makra dűlő
ST025657
Panasz
Makó központjában eladásra kínálunk egy hangulatos vendéglátóipari egységet. A kiszolgáló egység 70 négyzetméteres amihez kapcsolódik egy különnyíló belső 25 négyzetméteres terem. Az egységet egy remekbe szabott kerthelyiség teszi még hangulatosabbá. A belső és külső tér kisebb rendezvények lebonyolítására is alkalmas. Az ingatlanhoz természetesen hozzá tartoznak a kiszolgáló egységek, úgy mint, mosdók, raktárak, tárolók. Az ingatlan fekvése elhelyezkedése alkalmas apartmanok kialakítására az udvari részen. Az egységet jelenleg bérlő üzemelteti. A tulajdonos esetleges Balaton melletti ingatlan csere lehetőségét sem veti el. További információért hívjon bizalommal! Az ingatlan megvásárlásához biztosítunk hitel lehetőséget teljesen díjtalan ügyintézés mellett. Irodánkban 20 bank ajánlata közül keressük meg az önnek legmegfelelőbbet! #Mako#varoskozpont#vendeglatas#sorozo#tjoallapotu#nagytelek#panzio#apartman#kerthelyiség Hivatkozási szám: UZ010484
Makó Városközpont
194 m²
25 000 000 Ft
194 m²
Többmaxapro.hu

Home and People ingatlanazonosító: 7739 Tisztelt Érdeklődő! Makón eladó beépítetlen telek, szomszéd ingatlanon 2 szobás, plusz 2 félszobás tégla építésű családi ház. Szomszédos ingatlannal együtt eladó, mely ingatlan benne van az árban. Szolgáltatásaink vevőink részére díjmentesek. Irányár.: 8,5 M Ft Ha további kérdése van az ingatlannal kapcsolatban, érdeklődjön a 30/5115281-es telefonszámon vagy a Home and People Ingatlanügynökség szegedi irodájában a Bécsi krt. 18. szám alatt. Home and People akciós forint HITELEK: 1Millió Forint 10 évre ≈ 10.647 Ft/hó *Magasabb hitelösszeg esetén a havi törlesztő részlet arányosan növekszik Egyedi Home and People akció: 4 Millió Forint 10 évre akár 4,5 millió Forintos visszafizetéssel *Részletekért és díjmentes kalkulációkért keresse hitelspecialista kollégánkat: Szalai Gábor Hitelspecialista A megadott adatok csak tájékoztató jellegűek, ajánlattételnek nem minősülnek! Kizárólag a legismertebb bankokkal dolgozunk!
Csongrád megye,Makó
244 m²
8 500 000 Ft

Makón az újvárosi városrészben eladásra kínáljuk ezt az 1465,88 nm nagyságú, összközműves építési telket. A telek beépíthetősége a telek méretének 30%-a. A kertben fiatal termő gyümölcsfák találhatóak. Az utcafronton újszerű kovácsoltvas és beton kerítés van. A telek aszfaltozott úton közelíthető meg. A közelben iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, gyógyszertár és kereskedelmi egységek találhatóak. A telek közelében 10-15 perces sétán belül elérhető a városközpont, piac, autóbuszpályaudvar és a polgármesteri hivatal. Az ingatlan megvásárlásához biztosítunk hitel lehetőséget, valamint CSOK felvételt teljesen díjtalan ügyintézés mellett. Irodánkban 20 bank ajánlata közül keressük meg az Önnek legmegfelelőbbet! T026455
Csongrád megye,Makó
1466 m²

HP azonosító: 10393 Épitési telek majdnem a központban! Főbb paraméterek a teljesség igénye nélkül: Makó fő utcájában 1142 m2 telekméret Beépithetőség 40% összes közmű a telken belül Autópálya közelsége miatt Szeged 10 perc alatt elérhető Be van kerítve Gyümölcsfákkal, díszfákkal be lett ültetve Irányár: 7 000 000 Ft H azonosító: #10393 Hívjon bizalommal, engem nem tud zavarni! Lukács János 0630/5038483 Home and People akciós forint HITELEK: 1Millió Forint 10 évre ≈ 10.647 Ft/hó *Magasabb hitelösszeg esetén a havi törlesztőrészlet arányosan növekszik Egyedi Home and People akció: 4 Millió Forint 10 évre akár 4,5 millió Forintos visszafizetéssel *Részletekért és díjmentes kalkulációkért keresse hitelspecialista kollégánkat: Szalai Gábor Hitelspecialista A megadott adatok csak tájékoztató jellegűek, ajánlattételnek nem minősülnek! Kizárólag a legismertebb bankokkal dolgozunk!
Csongrád megye,Makó
1142 m²
7 000 000 Ft

Makó belterületén kínálom eladásra ezt a 29761 négyzetméteres, több helyrajzi számmal rendelkező nem üzemelő gyárat, ami élelmiszer ipari létesítmény volt. A telken több épület található, raktárak, irodák, szociális helyiségek, öltözők, orvosi rendelő, műhely és üzemi épület található, ami önmagában is 1150 m2. Az épületek 35-50%-os műszaki állapotban vannak, de ha igény van rá, akkor lebontásra kerülnek. A telep energiafogyasztásának rendelkezésére álló kontingensei: városi víz átmérője 20-40 mm, saját kút 80 mm, vízkontingens városi víz 23 m3/nap, saját kút 86000 m2/év, gáz G500, gázkontingens 300m2/h, villamos energia 300 kW, 3x483 A. Közvetlen szomszédságában vasútállomás és rakodótér található.
Csongrád megye,Makó
59522 m²
228 600 000 Ft

BEFEKTETÉS, CSALÁDI VÁLLALKOZÁS? Makón a csodálatos Hagymatikum Fürdő városában kínáljuk eladásra ezt a mediterrán hangulatú, családias panziót. A panzió 2 épületrészből áll.A főépület 2005-ben épült, 2 szintes, az alsó szinten étterem és egy konferencia-terem található egy gyönyörű kandallóval, illetve a kiszolgáló helyiségek( vizesblokk, konyha, tároló helyiségek), az emeleti részen a privát lakórész került kialakításra. A másik épület a panzió, ami 2016-ban épült legkorszerűbb technológiával és a mai kor energetikai igényeinek maximálisan megfelelően. Ez az épület 2 szintes, jelenleg 7 szobával, szaunával, de a tetőtérben még további 2 luxus lakosztály kialakítása van folyamatban. A külső kertrészben találhatóak a tökéletes kikapcsolódást szolgáló kiegészítő szolgáltatások: jakuzzi, 72 fős külső terasz, játszótér, grillház. A vendégek autóinak biztonságos elhelyezésére 820 m2-es parkoló áll rendelkezésre. Technikai felszereltség: - saját vízmű és víztisztító rendszer - tartályos telepített gáz - vegyes tüzelésű kazán - központi fűtés - a panzióban infra fali paneles fűtés - solar támogató rendszer - hűtő-fűtő split klíma - riasztó, kamera rendszer Folyamatos kihasználtság, rendezvények, lakodalmak előre lekötve. A vállalkozás a kft-vel együtt eladó, és pályázatos pénz már igényelve a további fejlesztésekre ( esküvői ceremónia helyszín, grill és barbecue party helyek). NÉZZE MEG AJÁNLATUNKAT SZEMÉLYESEN IS ÉS TOVÁBBI INFORMÁCIÓKÉRT KERESSEN ELÉRHETŐSÉGEIMEN! *** ...TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT: www.gdn-ingatlan.hu - GDN azonosító: 229207
Csongrád megye,Makó
640 m²
159 000 000 Ft

Eladásra kínálom a Makói Hagymatikumtól 700 m-re található SPORTKOMPLEXUMOT. A 3 utcával határos, 2800 nm-en megvalósuló épületegyüttes egy jól működő vállalkozás egésze. Magába foglal több edzőtermet, öltözőket, kozmetikai szalont, raktárakat, műhelyet, portaszolgálatot. Folyamatban van egy autómosó, valamint belső és külső parkolók kialakítása. Hívjon, ne menjen el a lehetősége mellett! UZ464844
Csongrád megye,Makó
1880 m²
155 000 000 Ft

Lonovics sugárút 27 szám alatt található egykori közraktár épület utcafront felőli része, a hozzátartozó területtel eladó. Az épület az utcafronttól beljebb található. Az épület előtti rész szilárd burkolatú terület , így kiválóan alkalmas parkolásra. A kaputól vezető út közös használatú a szomszéddal, mivel innen közelíthető meg az az épület is, mely egykoron egy tulajdonban van a megvételre kínált épülettel. Az ingatlan teljes közművel rendelkezik. Az épület több szintből áll. A kezdő szint rámpa magasságnál kezdődik, így az alsó rész raktára rámpáról is elérhető, a túloldalon lévő vasúti rámpa is ide tartozik. Az épület fogadó helyisége egy iroda 15m2), mely ügyfelek fogadására alkalmas, beljebb egy másik iroda (10m2) található, ezen a szinten szociális helyiség (6m2) is található tusolóval, wc-vel. Az épület nagyon masszív beton vázzal, betonpilléreken áll. Az alsó szint 379nm-es raktár területtel rendelkezik. Az emeleti raktár 367m2-es, ahol szintén található egy irodának alkalmas helyiség (25m2) még ráadásként. A pince rész 395nm-es, továbbá a padlás is hasznosítható. Az ingatlant tartós minimum 5 éves bérletre is bérbe vehető személyesen megbeszélt áron és feltételekkel. Az ingatlan cég tulajdonában áll, melyet cégestől, vagy nélkül is megvásárolhat. Kiválóan alkalmas az épület kiskereskedelmi egységnek, raktáráruháznak, zöldség és egyéb mezőgazdasági termék tárolására, bármilyen telephelynek, ahol szükség van raktárra stb. Nálunk céges, vállalkozói hitelek is elérhetőek! Az ingatlan kizárólag nálunk elérhető! Megtekintése előre telefonon egyeztetett időpontban lehetséges!
Csongrád megye,Makó
2851 m²
30 000 000 Ft

Home azonosító: #10288 Makón , eladó telek! Legfőbb paraméterek: 500 m2 telek Bontandó, 70 m2-es régi, vegyes falazatú parasztházzal Telken belül van a gáz, villany és a víz A központtól közel helyezkedik el, az utca végén iskola, óvoda található. Buszmegálló pár perc sétára! Irányár: 4 000 000 ft Home azonosító: #10288 Hívjon bármikor bizalommal, engem nem tud zavarni Lukács János 0630/503-8483 Home and People akciós forint HITELEK: 1Millió Forint 10 évre ≈ 10.647 Ft/hó *Magasabb hitelösszeg esetén a havi törlesztőrészlet arányosan növekszik Egyedi Home and People akció: 4 Millió Forint 10 évre akár 4,5 millió Forintos visszafizetéssel *Részletekért és díjmentes kalkulációkért keresse hitelspecialista kollégánkat: Szalai Gábor Hitelspecialista A megadott adatok csak tájékoztató jellegűek, ajánlattételnek nem minősülnek! Kizárólag a legismertebb bankokkal dolgozunk! ***
Csongrád megye,Makó
500 m²
4 500 000 Ft

ST025606
Baranya megye,Pécs,Makra dűlő
1200 m²
7 048 500 Ft
1200 m²
Többkoltozzbe.hu
Baranya megye,Pécs,Makra dűlő
ST025606
Panasz
Makó csendes részén telek eladó Makó csendes részén megkezdett építkezéssel, eladó egy 1278 nm-es tehermentes, majdnem összközműves, belterületi. bekerített építési telek TK462292
Csongrád megye,Makó
1278 m²
7 700 000 Ft

Makó város északi részén, ipari övezetben található, a Hódmezővásárhely felé vezető úton elhelyezkedő ipari ingatlant kínálunk megvételre. az ingatlan megközelítése gépkocsival, aszfaltozott úton lehetséges, az ingatlan közelében található buszmegálló is. A telephely körbekerített, a belső közlekedés kiépített aszfaltozott utak biztosítják. Tehergépkocsik számára kavics burkolatú parkoló, személyautók számára betonparkoló lett kialakítva. A telek szabálytalan sokszög alakú, sík terepadottságú. Jelenlegi felépítmények: -porta -iroda és szociális épület -trafóház és szociális helyiség -tejporító üzem -krémfehérsajt gyártó üzem -hűtött tároló -kazánház -TMK műhely Az ár Áfa nélkül értendő! -központi raktár -csomagolóanyag és adalékanyag raktár -szennyvíztisztító -sóraktár -hűtőház Az ingatlan összközműves, a fogyasztások önálló mérőórával mérhetőek. Víz-vezetékes, városi hálózatról. Szennyvíz-saját szennyvíztisztítón keresztül csatlakozik a városi hálózatra Földgáz-vezetékes, kiépített Áram- DÉMÁSZ tulajdonában lévő trafón keresztül földkábel és légkábel. 220/380 V rendszer Tüzivíz-50m3-es medence 180000000 Ft Érd: Kalics László +36202406726 Referencia szám: IP351678
Csongrád megye,Makó,Földeáki út
29854 m²
180 000 000 Ft

Makó központi részén a Deák Ferenc utcában a városi piac közvetlen szomszédságában eladásra kínálunk egy kiváló állapotban lévő két szintes tetőteres üzleti ingatlant. Az ingatlan fűtése gáz központi padlófűtéssel megoldott. Az ingatlan többféle üzleti célra használható. A földszinti és emeleti rész jelenleg bérlet útján hasznosítva van. A leendő tulajdonosnak nem kell új bérlőket keresnie mert a jelenlegi bérlők hosszútávú szerződéssel rendelkeznek. Bővebb információért, kérem hívjon bizalommal! Az ingatlan megvásárlásához biztosítunk hitel lehetőséget teljesen díjtalan ügyintézés mellett. Irodánkban 20 bank ajánlata közül keressük meg az önnek legmegfelelőbbet! #Makó#városközpont#makóipiac#befektetés#üzletiingatlan#bérbeadás UZ010076
Csongrád megye,Makó
353 m²
44 000 000 Ft

MAKÓN JÓ INFASTRUKTURÁVAL RENDELKEZŐ, MŰKÖDŐ IPARI TELEP ELADÓ! A 32.662 nm-es bekerített ingatlan területén: Nagy méretű ipari csarnokok, raktárak, iroda és szociális helységek - berendezett-felszerelt szolgálati lakás megtalálható. Az ipari ingatlan területén össz épületek, építmények területe 6088 nm.Az eladó telep területén – ipari üzem kiszolgálásához, árúk szállításhoz szükséges ipari vágány, továbbá hídmérleg, valamint jelenleg 400 KW-os trafó is megtalálható, - mely méret alapján 1 MW-ra felbővíthető elektromos - kapacitással rendelkezik.A telepen kiépített aszfaltozott útburkolatok minden épülethez + az udvarban kiépített parkolók találhatóak.Ipari területen lévő épületek átlagos állapotúak, több féle tevékenységre is jól hasznosíthatóak.- épületek: iroda / lakás épület, pár éve felújítva, 245 nm- műhely épület: 2.447 nm- hármas csarnok: 1.221 nm- nagycsarnok: 2.153 nm - volt szociális épület, érvényes átépítési engedéllyel is rendelkezik. Befektetési célra is kiváló lehetőség - mivel az üzem jelentős részét jelenleg már bérlik! -azonban igény esetén a bérlő ki költözik! Értékesítési Irány ár: 800.000 euro + Áfa Várom érdeklődését akár hétvégén is Megtekintéshez előzetes időpont egyeztetés szükséges. Patkás JánosnéVezető értékesítő+36 30 815 2505
Csongrád megye,Makó
5 szoba
38750 m²
264 000 000 Ft
5 szoba38750 m²

Makón az újvárosi városrészben eladásra kínáljuk ezt az 1465,88 nm nagyságú, összközműves építési telket. A telek beépíthetősége a telek méretének 30%-a. A kertben fiatal termő gyümölcsfák találhatóak. Az utcafronton újszerű kovácsoltvas és beton kerítés van. A telek aszfaltozott úton közelíthető meg. A közelben iskola, óvoda, bölcsőde, orvosi rendelő, gyógyszertár és kereskedelmi egységek találhatóak. A telek közelében 10-15 perces sétán belül elérhető a városközpont, piac, autóbuszpályaudvar és a polgármesteri hivatal. Az ingatlan megvásárlásához biztosítunk hitel lehetőséget, valamint CSOK felvételt teljesen díjtalan ügyintézés mellett. Irodánkban 20 bank ajánlata közül keressük meg az Önnek legmegfelelőbbet! Csatornázás: utcán.
Makó
3 500 000 Ft
Többingatlannet.hu

WELLNESS, ELEGANCIA, LUXUS. BOUTIQUE HOTEL ELADÓ MAKÓN A FÜRDŐ ÉS A BELVÁROS KÖZVETLEN KÖZELÉBEN Újszerű, kifinomult eleganciával kialakított, nagy forgalmú apartmanház eladó a Hagymatikum és a Belváros közvetlen közelében. Az öt éve teljeskörűen, luxus kivitelben felújított, kétszintes szálloda négy kétágyas, és egy kétágyas pótágyazható családi apartmannal, továbbá három kétszobás, négyfős lakosztállyal várja a pihenni vágyókat, melyek mindegyike saját konyhával, és fürdőszobával rendelkezik. A földszint térfelosztása következő: recepció, lobby, akadálymentesített apartman, lakosztályok konyha, étkező, wellness részleg, grillterasz. Az emeleten további apartmanok egy társalgó, és egy napozóterasz fogad bennünket. A 400 nm-es épület egy 700 nm-es telken helyezkedik el, mely a szomszédos eladó telekkel egyesítve, további bővítési lehetőségeket rejt magában. A megújuló energiával is működő fűtésrendszer teszi igen gazdaságossá a fenntartást. Az egyesével, kifinomult ízléssel válogatott bútorzat adja meg azt a páratlan hangulatot, amely fogad bennünket, az eleganciát, és a nyugalmat árasztó belső tér garantálja a vendégek számára az igazi luxus és wellness élményt. A jól bejáratott, rendszeres vendégkörrel rendelkező apartmanház, melyet a legnagyobb szállásközvetítő portál is különdíjjal értékelt, nagyszerű üzleti lehetőségeket rejt magában. A 6,5 milliárd forintból hamarosan megújuló Hagymatikum garantálja a folyamatosan növekvő vendégszámot. Ez a kivételes minőségű ingatlan más profil kialakítására is kiválóan alkalmas nagyobb ráfordítás nélkül például: idősek otthona, vagy magánklinika stb. Ajánlom mindazoknak figyelmébe, akik jó minőségű, újszerű, és nyereséges üzleti ingatlanba szeretnének befektetni.
Makó, Belváros Térkép
9 szoba
400 m²
160 000 000 Ft
9 szoba400 m²
Többstartlak.hu

Makón a központhoz közel eladó egy átlagos méretű telek. A telken víz villany és szennyvíz van, gáz nincs.
Makó, Toldi u. 56 Térkép
3 100 000 Ft

Makón, a maros parti üdülőövezetben eladó egy felújításra szoruló saját tulajdonú telekkel rendelkező nyaraló. Az út a nyaralóig kövezett, három oldalról körbekerített. A földszinten vizes blokk és nagy nappali található, az emeleten a vizesblokk felett van egy galériás háló.
Makó, Maros part, 11436/4 hrsz. Térkép
1 szoba
40 m²
2 900 000 Ft
1 szoba40 m²
Többstartlak.hu
Makó, Maros part, 11436/4 hrsz. Térkép
Makón, a maros parti üdülőövezetben eladó egy felújításra szoruló saját tulajdonú telekkel rendelkező nyaraló. Az út a nyaralóig kövezett, három oldalról körbekerített. A földszinten vizes blokk és nagy nappali található, az emeleten a vizesblokk felett van egy galériás háló.
Panasz
Magyarország délkeleti részén, az M43-as autópályáról jól megközelíthető Makó városában eladó egy összesen 24.400 tonna befogadó kapacitással rendelkező, automata tárolást lehetővé tevő silórendszer, a hozzá kapcsolódó irodai, karbantartási és egyéb kiszolgáló létesítményekkel, saját iparvágánnyal, 5,4 ha méretű telken. A területén egy 16*1000 tonna kapacitású betonkúpos és egy 14*600 tonna kapacitású síkpadozatos silórendszer található teljes elektromos vezérléssel. Hozzájuk szorosan kapcsolódik a 60 tonnás közúti hídmérleg, a portaépület, az irodaépület, mosdókkal és a mérlegteremmel. Az ingatlanon megtalálható még 9000 m2 fedett szín, a közlekedéshez kb. 10.500 m2 aszfaltozott közlekedőfelület és a javítási, karbantartási munkákhoz, 350 m2 nagyságban műhelyépületek. Új fejlesztésként beüzemelésre került 2019 év elején egy gabonatisztító berendezés is.
Eladó ipari ingatlan Makó, 560.000.000 Ft, 9.595 négyzetméter
9.59 m²
560 000 000 Ft
9.59 m²
Többingatlanok.hu

Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Makó, Eladó kereskedelmi ingatlan
Oldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény növelésének érdekében. Szolgáltatásaink használatával elfogadod ezeken sütik használatát. + Információ
Természetesen!