Panasz
Eladásra kínálom a képeken látható családi házat Bátán a Fő utcán. Báta, Tolna és Baranya megye határán, a Szekszárdi dombság Dunára lefutó dombvonulatának lábánál mintegy 5 km hosszan elnyúló zsáktelepülés. Bátaszék és Mohács között az 56. számú főútról közelíthető meg, valamint Pörböly felől kerékpárral a Duna védgátján. Keletről a Duna-folyam és a Gemenci-erdő határolja. keleti része a Duna egykori és jelenlegi árterületéhez tartozik, amely a Gemenci-erdő egy része, és a Duna-Dráva Nemzeti Park révén országos szintű természetvédelmi oltalom-alatt áll. A község területén találkozik egymással az Alföldhöz tartozó síkság folytatásaként elterülő Tolnai-Sárköz és a Dunántúli Dombsághoz csatlakozó Dél-Baranyai Dombság. A dombhátakat jelentős szőlőterület, a sík vidéket szántóföldek és ártéri erdő borítja A családi ház az 1900-as években épült vályogtéglákból, 1990-ben felújították, melynek során nyerte el a ház a jelenlegi formáját. Az alaprajzon látható, hogy a konyhával szemben kialakításra került egy szép világos étkező, egy kellemes méretű egyedi kialakítású szintén világos nappali, majd két nagyméretű utcafronti szoba, zuhanyzós fürdőszoba, wc, továbbá két külön bejáratú nagy méretű szoba. A nyílászárókat is részben kicserélték Fűtés jelenleg gázkazánról működő központfűtés, de vegyes tüzelésű kazán is van. Az udvar a ház mellett és a ház mögött is megtalálható. Különálló gazdasági udvar is van saját kapuval, továbbá állattartásra alkalmas épületek is megtalálhatók. Az ingatlan összközműves. Központi helyen fekszik. Az utcafronti homlokzat egyedileg kialakított díszítőelemekkel tarkított szép állapotban lévő házat takar. A kapu is pár éve készült ezáltal teljesen zárt a belső udvar. Eladó ház Báta gázkazán, összközműves OC H272937 Hivatkozási szám: H272937
Báta Báta Fő utca
5 szoba
152 m²
5 990 000 Ft
2016. 03. 20.
5 szoba152 m²2016. 03. 20.
Többmaxapro.hu

2018. 11. 15.
5 szoba152 m²2018. 11. 15.

Szekszárdi,pécsi,budapesti lakás csere beszámítás. Eladó - v.elcserélhető is Báta központ közeli domboldalában egy családi ház - vidéki életformát kedvelőknek,természet közelségét szeretőknek ideális akár hétvégi pihenőháznak is- ezt segíti a Duna közelsége , a szép ,csendes, nyugodt környezet.Gazdálkodásra alkalmasak a melléképületek-állattartás is lehetséges.Az udvar hátsó részén lévő nagy szőlőfeldolgozó épület téglázott borospincével rendelkezik.A feldolgozó felett két külön bejáratú vendégszoba is van. A lakóépület 3 szobás-étkezőkonyhás- hosszú időn keresztül vendégházként is működött. A hátsó udvar feletti szőlő -gyümölcsös kert rész a szőlőfeldolgozó + vendégházzal külön is megvásárolható,vagy csak a lakóház.Az ár ebben az esetben külön megegyezés szerinti. Az ingatlan budapesti,pécsi , szekszárdi lakásra is cserélhető.Az ingatlan megvásárlásánál gyerekek utáni kedvezmény igényelhető. Az ingatlan időpont egyeztetés után megtekinthető- az önerő megléte esetén az iroda bank semleges hiteltanácsadással és teljes körű hitelügyintézéssel segíti a vásárlást. További részletes infóért keresse irodánkat: 7100.Szekszárd Arany J.utca 18.Márta Ingatlaniroda Tl:30/2961932
Tolna megye,Báta
3 szoba
90 m²
7 950 000 Ft
2018. 10. 03.
3 szoba90 m²2018. 10. 03.
Többingatlannet.hu

2018. 04. 17.
3 szoba90 m²2018. 04. 17.

Mi, a Flatfy-nél cookie-kat használunk, hogy javítsunk a teljes böngészési élmény minőségén. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön elfogadja a cookie-k használatát.További információ