Panasz
Pécs közkedvelt családi házas övezetében, Kovácstelepen, modern, minimál stílusú, belső kétszintes (földszint és I. emelet), szigetelt, egyedi gázkazánokkal felszerelt, összesen 4 lakásos társasházban, komoly szakmai múltjáról, és referencia munkáiról ismert beruházó által megvalósítandó, exclusive kivitelezésű, korszerű belső elrendezéssel és felszereltséggel bíró, elegáns, minden lakás esetében térfelszíni gk. beállóval, előkerttel, és saját hátsó kerttel, illetve beépíthető padlástérrel is rendelkező, új építésű lakások, kedvezményes áron és fizetési kondíciók mellett - még az ÁFA emelés előtt - 2019. augusztus 31.-i kulcsrakész átadással még leköthetők. Ezen ingatlan - a tervrajzon 4. számú lakásként megjelölve - összesen 62 m2 alapterületű lakótérrel, 27 m2 nagyságú előkerttel, 57 m2 nagyságú saját hátsó kerttel és 1 db térfelszíni gk. beállóval rendelkezik. A lakótér földszintjén előszoba, WC és kényelmes, 24,81 m2 nagyságú konyha-étkező-nappali, míg az emeleten közlekedő, fürdő-WC és másfél, külön nyíló hálószoba kerül kialakításra. A padlástérben a vevőnek további lehetősége van egy tágas hálószoba kialakítására. Az adott lakás ingatlan belső elrendezése teljes mértékben a vevő kívánsága szerint kerül kialakításra, ezen felül a minőségi szaniterek, csaptelepek, belső nyílászárók, hideg és meleg burkolatok a beruházó által közölt műszaki tartalomban foglalt árkategórián belül szintén szabadon választhatóak, így minden egyes ingatlan teljesen egyedi, kizárólag a vevők igényei és fantáziája szerint kerül megépítésre. Az irányár magába foglalja a kertek és a térfelszíni gk. beálló irányárát is. Referencia szám: PH15553Alapterület: 62m2Ingatlan típusa: LakásIngatlan állapota: ÚjépítésűÉpület típusa: téglaEmelet: 0.Kilátás: kertre nézőSzobák száma: 2.5Fűtés típusa: Gáz (cirkó)Berendezés: bútorozatlanExtrák: Kertes, Zöldövezeti, Új nyílászárók, Beépíthető tetőtér, Redőny, Jó közlekedésÁr: 26.344M Ft
Baranya megye,Pécs
3 szoba
62 m²
26 344 000 Ft
3 szoba62 m²
Többkoltozzbe.hu

A lakás a ház földszintjén található, északi tájolású, nappali + 3 hálószobás,2 fürdőszobás, 2 terasz kapcsolattal. Projekt bemutatása Pécs történelmi belvárosától gyalog három percre, épül egy kilenc lakásos társasházat, 10-12 gépkocsi tárolására alkalmas mélygarázzsal. Az épület négy szintes lesz, földszint kettő lakással, első emelet három lakással, második emeleten szintén három lakás lesz, és egy penthouse jellegű lakás óriás terasszal. Az lokáció előnye, hogy a közelben van minden infrastruktúra. A ház és környezete csendes, az átmenő gépkocsi forgalom mentes. Vásárlói célközönség a többgyermekes családok, akik a CSOK-ot természetesen igénybe tudják venni, továbbá a olyan házaspárok, akik kényelmi okok miatt a Mecsek oldali ingatlanjukat lecserélnék, egy sokkal kényelmesebb belváros közeli hangulatos, biztonságos társasházi lakásra. Várjuk a prémium kategóriára vágyó vásárlókat, akik nem szeretnének a minőség, és kivitelezés miatt aggódni. Azokra a vevőkre is gondoltunk akik a XXI. századnak megfelelő technikai megoldásokat akarják ingatlanjukban látni. Zártság és biztonság. Építészeti szempontból olyan ház épül, melynek elsődleges funkciója a lakók kényelme, és a kivételes minőség. Ezt a célt szolgálják az akadálymentesített közlekedők, az elektronikus, szinte zajmentes lift, a hőszivattyú, és a napenergia. A teremgarázs úgy alakítják ki a beállókat, hogy kényelmes legyen a gépkocsival történő ki és be állás, természetesen előkészítve az elektromos autótöltésre. A garázsból lift és lépcső biztosítja a feljutást a lakószintekre. Az épülethez, belvárosi szinten egy igen nagy, és kiválóan hasznosítható közös kert is tartozik, melybe helyett kap egy 21 m2-es medence, játszósark és grillező. Jelen tervek alapján van olyan lakás, amihez kertkapcsolat is kialakítható. A projekt várható kezdése 2019 április 30, befejezése 2020 június 30. A 2019. december 31-ig tartó kedvezményes lakásáfa az építkezésnél igénybe vehető. SMART HOME rendszer - Nagy üvegfelületű háromrétegű nyílászárók - Modern, halk és gyors lift - Videó rendszerrel felszerelt kaputelefon - Magas színvonalú, modern burkolatok és szaniterek - Mélygarázs - Motoros redőny előkészítés minden nyílászárón - Színezett külső nyílászáró - Kertkapcsolat a földszinti lakásoknál - Alacsony üzemeltetési költségek (várhatóan A++ energiaosztály) - Parkosított kert - Teljes mértékben újrahasznosított, műanyag, fémborítású, hővédő üveges prémium nyílászárók - 3x7m külső medence zuhanyzóval, napozóval - Minden lakáshoz jár egy központi robot, és egy robotporszívó - Minden lakáshoz jár egy gépkocsibeálló hely és tároló - térítés ellenében - Hőszivattyús hűtés-fűtés: padlófűtés és mennyezet hűtés - Központi, minden lakást kiszolgáló vízlágyító berendezés - Minden konyhában ozmózis elven működő vízszűrő - Napelem a közös költség csökkentésére (lift, közös világítás, edzőterem, infraszauna, hőszivattyú) - A++ várható besorolás - A teraszokon üvegkorlát rozsdamentes acéllal. - Plusz egyedi garanciális feltételek - Akár 4% árkedvezmény További műszak tartalom és információ a megadott elérhetőségeken. P3453-1-01-FZ-001
Baranya megye,Pécs,Belváros
4 szoba
125 m²
79 919 280 Ft
4 szoba125 m²

Pécsett, több egyetemi kar közelében, a Rókusdombon, modern, minimál stílusú, teremgarázs szintből és kettő lakószintből (földszint és I. emelet) álló, szigetelt, lakásonként egyedi gázkazánokkal felszerelt, összesen 8, szintenként 4-4 lakásból álló téglaépítésű társasházban, komoly szakmai múltjáról, és referencia munkáiról ismert beruházó által megvalósítandó, exclusive kivitelezésű és rendkívül korszerű belső elrendezéssel és felszereltséggel bíró, elegáns, minden lakás esetében teraszos, a földszinti lakások esetében pedig (egy kivételével) még saját kerttel is rendelkező, új építésű lakások, kedvezményes áron és fizetési kondíciók mellett - még az ÁFA emelés előtt - 2019. december 31.-i kulcsrakész átadással még leköthetők. Ezen ingatlan - a tervrajzon 08. számú lakásként megjelölve - az épület I. emeletén található, összesen 75 m2 alapterületű lakótérrel és 12 m2 nagyságú terasszal rendelkezik. A lakótérben közlekedő, kényelmes, 35,4 m2 nagyságú konyha-étkező-nappali, kettő darab, külön nyíló, egyenként 11,3 és 12,7 m2 nagyságú hálószoba, gyönyörű, minden igényt kielégítő, modern, minőségi burkolatokkal, szaniterekkel ellátott - a vevő választása szerint - zuhanykabinnal, vagy káddal rendelkező fürdő-WC és külön vendég WC kerül kialakításra. Az adott lakás ingatlan belső elrendezése teljes mértékben a vevő kívánsága szerint kerül kialakításra, ezen felül a minőségi szaniterek, csaptelepek, belső nyílászárók, hideg és meleg burkolatok a beruházó által közölt műszaki tartalomban foglalt árkategórián belül szintén szabadon választhatóak, így minden egyes ingatlan teljesen egyedi, kizárólag a vevők igényei és fantáziája szerint kerül megépítésre. A teremgarázs szinten egy darab gk. beálló megvásárlása kötelező 3,5 MFt-os áron. Mivel az ingatlant is magába foglaló társasház több egyetemi kar közelében található, így befektetésnek is kiválóan alkalmas. E körben fokozottan ajánljuk mindazon kedves érdeklődőnk figyelmébe, akik Pécsett kifejezetten befektetési célból kívánnak ingatlant vásárolni. A város jelenleg legnagyobb albérlet kínálatával rendelkező és a Pécsi Tudományegyetem egyetlen szerződött ingatlanközvetítő cégének közvetlen partnereként a vásárlást követően - igény esetén - hathatósan tudjuk segíteni a vevőt az ingatlan albérlet útján történő hasznosításában is. Referencia szám: PH15544Alapterület: 87m2Ingatlan típusa: LakásIngatlan állapota: ÚjépítésűÉpület típusa: téglaEmelet: 1.Kilátás: kertre nézőSzobák száma: 3Fűtés típusa: Gáz (cirkó)Berendezés: bútorozatlanExtrák: Teraszos, Zöldövezeti, Új nyílászárók, Jó közlekedésÁr: 38.5M Ft
Baranya megye,Pécs
3 szoba
87 m²
38 500 000 Ft
3 szoba87 m²

A lakás a ház második emeletén található, északi tájolású, Nappali + 3 hálószobás,2 fürdőszobás, terasz kapcsolattal. PROJEKT BEMUTATÁSA Pécs történelmi belvárosától gyalog három percre, épül egy kilenc lakásos társasházat, 10-12 gépkocsi tárolására alkalmas mélygarázzsal. Az épület négy szintes lesz, földszint kettő lakással, első emelet három lakással, második emeleten szintén három lakás lesz, és egy penthouse jellegű lakás óriás terasszal. Az lokáció előnye, hogy a közelben van minden infrastruktúra. A ház és környezete csendes, az átmenő gépkocsi forgalom mentes. Vásárlói célközönség a többgyermekes családok, akik a CSOK-ot természetesen igénybe tudják venni, továbbá a olyan házaspárok, akik kényelmi okok miatt a Mecsek oldali ingatlanjukat lecserélnék, egy sokkal kényelmesebb belváros közeli hangulatos, biztonságos társasházi lakásra. Várjuk a prémium kategóriára vágyó vásárlókat, akik nem szeretnének a minőség, és kivitelezés miatt aggódni. Azokra a vevőkre is gondoltunk akik a XXI. századnak megfelelő technikai megoldásokat akarják ingatlanjukban látni. Zártság és biztonság. Építészeti szempontból olyan ház épül, melynek elsődleges funkciója a lakók kényelme, és a kivételes minőség. Ezt a célt szolgálják az akadálymentesített közlekedők, az elektronikus, szinte zajmentes lift, a hőszivattyú, és a napenergia. A teremgarázs úgy alakítják ki a beállókat, hogy kényelmes legyen a gépkocsival történő ki és be állás, természetesen előkészítve az elektromos autótöltésre. A garázsból lift és lépcső biztosítja a feljutást a lakószintekre. Az épülethez, belvárosi szinten egy igen nagy, és kiválóan hasznosítható közös kert is tartozik, melybe helyett kap egy 21 m2-es medence, játszósark és grillező. Jelen tervek alapján van olyan lakás, amihez kertkapcsolat is kialakítható. A projekt várható kezdése 2019 április 30, befejezése 2020 június 30. A 2019. december 31-ig tartó kedvezményes lakásáfa az építkezésnél igénybe vehető. SMART HOME rendszer - Nagy üvegfelületű háromrétegű nyílászárók - Modern, halk és gyors lift - Videó rendszerrel felszerelt kaputelefon - Magas színvonalú, modern burkolatok és szaniterek - Mélygarázs - Motoros redőny előkészítés minden nyílászárón - Színezett külső nyílászáró - Kertkapcsolat a földszinti lakásoknál - Alacsony üzemeltetési költségek (várhatóan A++ energiaosztály) - Parkosított kert - Teljes mértékben újrahasznosított, műanyag, fémborítású, hővédő üveges prémium nyílászárók - 3x7m külső medence zuhanyzóval, napozóval - Minden lakáshoz jár egy központi robot, és egy robotporszívó - Minden lakáshoz jár egy gépkocsibeálló hely és tároló - térítés ellenében - Hőszivattyús hűtés-fűtés: padlófűtés és mennyezet hűtés - Központi, minden lakást kiszolgáló vízlágyító berendezés - Minden konyhában ozmózis elven működő vízszűrő - Napelem a közös költség csökkentésére (lift, közös világítás, edzőterem, infraszauna, hőszivattyú) - A++ várható besorolás - A teraszokon üvegkorlát rozsdamentes acéllal. - Plusz egyedi garanciális feltételek - Akár 4% árkedvezmény További műszak tartalom és információ a megadott elérhetőségeken.

Pécs,Belváros
4 szoba
115 m²
83 994 876 Ft
4 szoba115 m²
Többujotthon.hu

Pécs-Egyetemváros szívében, az Orvosi Kar közelében, a külföldi diákok által is igen kedvelt szektorban, nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező és kiváló referencia munkáiról ismert beruházó által megvalósított, összesen 16 lakásból, 2 földszinti, utcafronti üzletből és udvari gépkocsi beállókból álló, nagyon modern, minimál stílusú, háromszintes (földszint + kettő teljes értékű lakószint), szigetelt téglaépítésű társasházban, exclusive kivitelezésű és rendkívül korszerű belső elrendezéssel és felszereltséggel bíró, elegáns új építésű, egyedi gázkazánnal rendelkező, többségében teraszos kialakítású, lakások kedvezményes áron és fizetési kondíciók mellett, 2018. nyári átadással még leköthetők. Ezen beruházás keretén belül kettő épület kerül kialakításra, az utcafronti A és a belső, csendes, udvari részen a B épület, míg a két épület között alakítják ki az udvari gépkocsi beállókat azzal, hogy épületenként 8-8 lakás kerül kialakításra eltérő lakásszámban, mivel az A épületben kap helyet 2 db üzlet is. Ezen ingatlan a B épület I. emeletén található (a tervrajzon B04. lakásként jelölve) és összesen 90 m2 alapterületű lakótérrel, valamint 11,2 m2 nagyságú terasszal rendelkezik. A lakótérben előtér, közlekedő, gardrob, nagyméretű 24,2 m2 alapterületű konyha-étkező-nappali, négy darab, külön nyíló, egyenként 8,19, 8,76, 10,66 és 11,88 m2-es szoba, gyönyörű, minden igényt kielégítő, modern minőségi burkolatokkal, szaniterekkel ellátott, fürdő, illetve kézmosóval felszerelt WC kerül kialakításra. A belső elrendezés alapján a nappaliból és az egyik szobából is közvetlenül ki lehet menni a teraszra és a kertbe. A lakáshoz igény esetén udvari, kültéri gépkocsi beálló is vásárolható 500eFt/db irányáron. Valamennyi lakásban műanyag külső nyílászáró kerülnek beépítésre azzal, az adott lakás ingatlan belső elrendezése teljes mértékben a vevő kívánsága szerint kerül kialakításra, ezen felül a minőségi szaniterek, csaptelepek, belső nyílászárók, hideg és meleg burkolatok a beruházó által közölt magas műszaki tartalomban foglalt árkategórián belül szintén szabadon választhatóak, így minden egyes ingatlan teljesen egyedi, kizárólag a vevők igényei és fantáziája szerint kerül megépítésre. Mivel az ingatlant is magába foglaló társasház a város külföldi egyetemisták által is igen kedvelt részén található, ezért fokozottan ajánljuk mindazon kedves érdeklődőnk figyelmébe, akik Pécsett kifejezetten befektetési célból kívánnak ingatlant vásárolni. A város jelenleg legnagyobb albérlet kínálatával rendelkező és a Pécsi Tudományegyetem egyetlen szerződött ingatlanközvetítő cégeként a vásárlást követően - igény esetén - hathatósan tudjuk segíteni a vevőt az ingatlan albérlet útján történő hasznosításában is. Referencia szám: PH135712Alapterület: 90m2Ingatlan típusa: LakásIngatlan állapota: ÚjépítésűÉpület típusa: téglaEmelet: 1.Kilátás: kertre nézőSzobák száma: 5Fűtés típusa: Gáz (cirkó)Berendezés: bútorozatlanExtrák: Teraszos, Zöldövezeti, Új nyílászárók, Jó közlekedésÁr: 37M Ft
Baranya megye,Pécs
5 szoba
90 m²
37 000 000 Ft
5 szoba90 m²

Pécsett, egy csendes utcában eladó egy négylakásos társasházban lévő nettó 63, bruttó 75 nm-es földszint + tetőtér kialakítású lakás. Az ingatlan az 1960-as évek végén épült, fűtése gáz konvektorral megoldott, a meleg vizet villanybojler szolgáltatja. A lakást egy belső udvarról lehet megközelíteni, az udvarban nyárikonyha, saját használatú tároló található. További információért várom érdeklődő telefonhívását! Teljes körű pénzügyi megoldások ügyintézése díjmentesen. Keressen bizalommal, szakértők vagyunk! (M124929)
Pécs, Keleti városrész Térkép
2 szoba
63 m²
9 100 000 Ft
2 szoba63 m²
Többstartlak.hu

Pécs-Egyetemváros szívében, az Orvosi Kar közelében, a külföldi diákok által is igen kedvelt szektorban, nagy szakmai tapasztalatokkal rendelkező és kiváló referencia munkáiról ismert beruházó által megvalósított, összesen 16 lakásból, 2 földszinti, utcafronti üzletből és udvari gépkocsi beállókból álló, nagyon modern, minimál stílusú, háromszintes (földszint + kettő teljes értékű lakószint), szigetelt téglaépítésű társasházban, exclusive kivitelezésű és rendkívül korszerű belső elrendezéssel és felszereltséggel bíró, elegáns új építésű, egyedi gázkazánnal rendelkező, többségében teraszos kialakítású, lakás kedvezményes áron, 2019. márciusi átadással eladó. Ezen beruházás keretén belül kettő épület került kialakításra, az utcafronti „A” és a belső, csendes, udvari részen a „B” épület, míg a két épület között alakítják ki az udvari gépkocsi beállókat azzal, hogy épületenként 8-8 lakás kerül kialakításra eltérő lakásszámban, mivel az „A” épületben kap helyet 2 db üzlet is. Ezen ingatlan az „B” épület földszinten, kis kertkapcsolattal is rendelkező (a tervrajzon B01. lakásként jelölve): összesen 43,36 m2 alapterületű lakótérrel rendelkezik. A lakótérben közlekedő, nagyméretű 20,32 m2 alapterületű nappali,+ 5,29nm-s étkező, valamint 3,7nm-s konyha, egy darab 8,11 m2-es szoba, gyönyörű, minden igényt kielégítő, modern minőségi burkolatokkal, szaniterekkel ellátott, zuhanykabinnal is felszerelt fürdő-WC került kialakításra. A lakás kulcsrakész állapotú, saját igény szerint már be is rendezhető! Igény szerint felszíni gépkocsi beálló is megvásárolható a lakáshoz, melynek Iára:1M Ft! Mivel az ingatlant is magába foglaló társasház a város külföldi egyetemisták által is igen kedvelt részén található, ezért fokozottan ajánljuk mindazon kedves érdeklődőnk figyelmébe, akik Pécsett kifejezetten befektetési célból kívánnak ingatlant vásárolni. Iár:23M Ft Érdeklődni: 30/773-9436
Pécs
2 szoba
43 m²
23 000 000 Ft
2 szoba43 m²
Többingatlannet.hu

Pécs Kertváros földszint lakás Pécs, Kertvárosban eladó vezetékekig felújított, átépített magasföldszinti lakás. Az utolsó simításokat végzik a szakemberek és lehet, hogy amire ezt a hirdetést olvassa már készen is vannak. Vadonatúj konyha, kerámialapos tűzhellyel, mosogatógéppel. Ide már csak a saját bútorait kell hoznia. Amennyiben tőlünk vásárol Kika kupont is adunk, amivel olcsóbban berendezheti új lakását. H379993 Teljes körű pénzügyi megoldások ügyintézése díjmentesen. Minden élethelyzetre végzünk pénzügyi elemzést - ha vásárolni szeretne, segítünk, hogy ezt a legjobb feltételek mellett tegye; ha eladni szeretné ingatlanát, nézzük meg, hátha érdemes meglévő hitelét átváltani. Keressen bizalommal, szakértők vagyunk! H379993
Baranya megye,Pécs,Kertváros
2 szoba
50 m²
15 290 000 Ft
2 szoba50 m²

Az Ingatlan-Center Pécs több pontján kínál új építésű lakóparkokban, ill. társasházakban lakásokat. A legtöbb projektben most előértékesítési áron tudja lekötni új lakását. Jelen hirdetésben szereplő ingatlant Pécs belvárosa és Egyetemváros között, egy csendes mellékutcában, a PTE orvosi karától és a belvárostól is 10 percre, jó elosztású, 7 lakásos, földszint+2 szintes társasházban kínálom megvételre. A lakás mind elhelyezkedése, mind belső elosztása miatt otthonnak és befektetésnek is kiváló választás. A földszinten elhelyezkedő, 2 szobás, 44 m2-es lakás + 4.56 m2-es, belső kertre néző terasszal is rendelkezik. (A feltöltött szintrajzon a Fszt.1. jelzésű lakás) A feltüntetett vételár tartalmazza az udvarban elhelyezkedő gépkocsi-parkolóhely árát is. Adásvételi szerződés 10% foglaló és 10% vételárelőleg megfizetésével megköthető. A lakások megvásárlásához igénybe vehető a Családi Otthonteremtési Kedvezmény és a kapcsolódó hitellehetőségek is. Díjmentes hiteltanácsadással segítjük 33 bank ajánlatából megtalálni az Ön számára legkedvezőbb ajánlatot. Tervezett átadás: 2019. december 31.-2020. február 28 között. Burkolatok, szaniterek, beltéri ajtók a készültségi szintnek megfelelően választhatók, így saját ízlésére formálhatja leendő új lakását. Új építésű ingatlan vásárlása esetén, használt ingatlanát kedvező feltételekkel értékesítem. A részletes műszaki tartalom és a beruházói referencialista irodai személyes megbeszélés alkalmával megismerhető, ahol további, kulcsrakész illetve építés alatt álló projektekről is szívesen adok tájékoztatást.
Pécs, Egyetemváros
2 szoba
46 m²
24 900 000 Ft
2 szoba46 m²
Többingatlantajolo.hu

5 lakásos társasház épül Pécsett a belváros szélén a Szilágyi Dezső utcában, 2019. 12. 31-es kulcsrakész átadással. 4+1 iroda. Csendes, családias városrész. Tetőtéri lakás 63 nm. Szintszáma: földszint+emelet+tetőtér. A burkolatokat, beltéri ajtókat, szanitereket szabadon lehet választani. Az eladási ár az alábbi beépítésre kerülő burkolatokat, szerelvényeket tartalmazza a közölt beszámítási árral. Házközponti meleg víz-, és fűtésrendszer. Minden lakás saját mérővel rendelkezik. A lakásokban lapradiátoros fűtés készül. Helységenkénti hő szabályozás lehetősége adott. Az ablak nélküli fürdőszobákban, wc-kben elszívó ventilátor kerül beépítésre, tetőn kivezetett elszíváshoz. A fürdőszoba szaniterekkel, csaptelepekkel ellátott. A konyhai tűzhely feletti páraelszívóhoz is kiépítésre kerülnek a szellőző vezetékek. Konyhabútor, mosogató és konyhai gépek nincsenek az árban, de a hozott készülékek, szerelvények beépítése nem probléma. A falak festése fehérre történik, a színes festés feláras. Hidegburkolatok (csempe és járólap) választása lehetséges. Melegburkolat, (laminált parketta) választása lehetséges 7 színből. Beltéri ajtók 5 választható alapszín Inox kilincsekkel. Fürdőszobai szerelvények szintén választhatók. A kiskapunál és a lakásokban kaputelefon rendszer kerül kiépítésre. A társasház közös tulajdonú belsőkerttel rendelkezik. Az udvaron minden ingatlanhoz tartozik 1db parkoló, a kapu motorral ellátott. A feltüntetett vételár tartalmazza az udvari parkolóhely árát, mely 600.000 Ft, kötelező megvásárolni a lakáshoz. Adásvételi szerződés kötésekor fizetendő 20% (10% foglaló és 10% előleg) Szakembereink ingyenes hitel tanácsadással állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Pécs, Uránváros
3 szoba
63 m²
28 900 000 Ft
3 szoba63 m²

A lakás a ház első emeletén található, nyugati tájolású, nappali + 2 hálószobás,1 fürdőszobás,terasz kapcsolattal. PROJEKT BEMUTATÁSA Pécs történelmi belvárosától gyalog három percre, épül egy kilenc lakásos társasházat, 10-12 gépkocsi tárolására alkalmas mélygarázzsal. Az épület négy szintes lesz, földszint kettő lakással, első emelet három lakással, második emeleten szintén három lakás lesz, és egy penthouse jellegű lakás óriás terasszal. Az lokáció előnye, hogy a közelben van minden infrastruktúra. A ház és környezete csendes, az átmenő gépkocsi forgalom mentes. Vásárlói célközönség a többgyermekes családok, akik a CSOK-ot természetesen igénybe tudják venni, továbbá a olyan házaspárok, akik kényelmi okok miatt a Mecsek oldali ingatlanjukat lecserélnék, egy sokkal kényelmesebb belváros közeli hangulatos, biztonságos társasházi lakásra. Várjuk a prémium kategóriára vágyó vásárlókat, akik nem szeretnének a minőség, és kivitelezés miatt aggódni. Azokra a vevőkre is gondoltunk akik a XXI. századnak megfelelő technikai megoldásokat akarják ingatlanjukban látni. Zártság és biztonság. Építészeti szempontból olyan ház épül, melynek elsődleges funkciója a lakók kényelme, és a kivételes minőség. Ezt a célt szolgálják az akadálymentesített közlekedők, az elektronikus, szinte zajmentes lift, a hőszivattyú, és a napenergia. A teremgarázs úgy alakítják ki a beállókat, hogy kényelmes legyen a gépkocsival történő ki és be állás, természetesen előkészítve az elektromos autótöltésre. A garázsból lift és lépcső biztosítja a feljutást a lakószintekre. Az épülethez, belvárosi szinten egy igen nagy, és kiválóan hasznosítható közös kert is tartozik, melybe helyett kap egy 21 m2-es medence, játszósark és grillező. Jelen tervek alapján van olyan lakás, amihez kertkapcsolat is kialakítható. A projekt várható kezdése 2019 április 30, befejezése 2020 június 30. A 2019. december 31-ig tartó kedvezményes lakásáfa az építkezésnél igénybe vehető. SMART HOME rendszer - Nagy üvegfelületű háromrétegű nyílászárók - Modern, halk és gyors lift - Videó rendszerrel felszerelt kaputelefon - Magas színvonalú, modern burkolatok és szaniterek - Mélygarázs - Motoros redőny előkészítés minden nyílászárón - Színezett külső nyílászáró - Kertkapcsolat a földszinti lakásoknál - Alacsony üzemeltetési költségek (várhatóan A++ energiaosztály) - Parkosított kert - Teljes mértékben újrahasznosított, műanyag, fémborítású, hővédő üveges prémium nyílászárók - 3x7m külső medence zuhanyzóval, napozóval - Minden lakáshoz jár egy központi robot, és egy robotporszívó - Minden lakáshoz jár egy gépkocsibeálló hely és tároló - térítés ellenében - Hőszivattyús hűtés-fűtés: padlófűtés és mennyezet hűtés - Központi, minden lakást kiszolgáló vízlágyító berendezés - Minden konyhában ozmózis elven működő vízszűrő - Napelem a közös költség csökkentésére (lift, közös világítás, edzőterem, infraszauna, hőszivattyú) - A++ várható besorolás - A teraszokon üvegkorlát rozsdamentes acéllal. - Plusz egyedi garanciális feltételek - Akár 4% árkedvezmény További műszak tartalom és információ a megadott elérhetőségeken.

92 m²
69 899 760 Ft
3 szoba92 m²

Az épület értéke első ránézésre nem szembetűnő egyrészt elhanyagolt állapota, másrészt stílusa miatt. A barokk és klasszicista jegyeket mutató stílust nem a feltűnő díszítések, inkább az ódon hangulatot árasztó boltívek, árkádos folyosók, érdekes beugrók jellemzik. A telek alapterülete 488 m2. A ház földszintjén és emeletén 2-2 lakás helyezkedik el. Ezek alapterülete összesen 287 m2, a hasznosítható pince és padlás alapterülete további 230 m2. A négy szint pontos adatai: pince 59.64 nm, földszint 115.8 nm, emelet 171.24 nm , padlás 171,24 m2 Tehát lakóterület összesen: 287,04 nm. Mivel a ház jó állékonyságú (fél méteres tartófalak), viszont átfogó felújításra szorul, kiválóan alkalmas környezetbarát építészeti megoldások alkalmazására. Kivitelezési tervek és gazdasági számítások ugyan nem készültek, de több ötlet felmerült, úgymint hőszigetelt ablakok, hőcserélők, napkollektorok, esővíz hasznosítás, az udvar lefedése és télikertként való hasznosítása. Egy öko-építészeti mintaprojekt indításával a felújításhoz valószínűleg pályázati forrást is igénybe lehetne venni. A ház adottságait figyelembe véve átfogó felújítás után az alábbi célokra alkalmas: ? Lakóingatlan (3-6 lakás 458 m2-en) ? Irodaház (a tetőtér oktatóteremként is kialakítható) ? Panzió (12-15 szoba a kialakítástól függően) ? Rendelők (orvosi, fogorvosi, magánklinika) ? Üzlet (az utcafront átalakítása miatt korlátozott) ? Oktatási intézmény (óvoda, iskola, zeneiskola) A ház tehermentes. Nézze meg személyesen is, hogy lássa miről is van szó!
Baranya megye, Pécs
8 szoba
65 000 000 Ft
8 szoba
Többvatera.hu

Pécs Kertváros földszint lakás Pécs, Kertvárosban eladó vezetékekig felújított, átépített magasföldszinti lakás. Az utolsó simításokat végzik a szakemberek és lehet, hogy amire ezt a hirdetést olvassa már készen is vannak. Vadonatúj konyha, kerámialapos tűzhellyel, mosogatógéppel. Ide már csak a saját bútorait kell hoznia. Amennyiben tőlünk vásárol Kika kupont is adunk, amivel olcsóbban berendezheti új lakását. H379956 Teljes körű pénzügyi megoldások ügyintézése díjmentesen. Minden élethelyzetre végzünk pénzügyi elemzést - ha vásárolni szeretne, segítünk, hogy ezt a legjobb feltételek mellett tegye; ha eladni szeretné ingatlanát, nézzük meg, hátha érdemes meglévő hitelét átváltani. Keressen bizalommal, szakértők vagyunk!
Pécs, Kertváros Térkép
1 szoba
40 m²
13 900 000 Ft
1 szoba40 m²

Erdőközeli, panorámás, kertes családi ház festői szépségű környezetben eladó. Közel /autóval 5percre iskola, óvoda, buszpályaudvar tesco, metro, kika Földszint: nappali, amerikai konyha,folyosó:31nm spájz 2.8 WC 1fürdöszoba 6tüzelőtároló kazánház7 lépcsőház6. /tardosi vörös és cararai márvány burkolattal. Emelet: konyha4 fürdőszoba6,külön WC1 folyosó9, 3szoba:30nm 26nm 8nm 3terasz: 11nm, 12nm 10nm. Bramac cseréppel fedett sátortetős. poroton téglaépitésű nyers vakolat szinező és egyik teraszkorlát valamint a lépcsőház burkolat hiányzik.1992-ben épült. Az ingatlan tetőtere beépíthető, nem tetőtéri, belmagassága 3m alatti, a fürdő és a WC külön van, tartozik hozzá erkély/terasz, ami 32 négyzetméteres. A Propero 1%-os sikerdíj ellenében értékesíti az ingatlanokat, ezzel megspórolva eladóinknak a sokszor igen magas közvetítői díjat, ezáltal vásárolóink kedvezőbb áron juthatnak hozzá új otthonukhoz. Hivatkozási szám: 179101074
Pécs
4 szoba
145 m²
31 500 000 Ft
4 szoba145 m²
Többmaxapro.hu

Patacson a zsongorkő utcában eladásra kínálok egy 57nm-s jo elrendezésű 2 haló nappalis lakást. A lakáshoz tartozik kocsibeálló illetve osztatlan közös zöld terület. Az ingatlanban a nyílászárok műanyagok. Az előszobában méretre tervezett beépített szekrény. Ha felkeltettem érdeklődését hívjon bizalommal. Tíz aranyszabály ha ingatlant akarsz eladni! 1,Hívj fel és én elrendezem a többi kilencet! Horváth Andrea +36 20 292 8668 / Eladás,Kiadás,Vétel,Tanácsadás A-tól mint alaposság Z-ig mint zökkenőmentesség. A legfontosabb termékünk a bizalom! Referencia szám: LK457523-JF Helység: Pécs Kategória: Lakás Szobák száma: 1 szoba Állapot: Jó állapotú Fűtés típusa: gáz-cirkó Emelet: földszint Lift: Nincs Ingatlan típusa: tégla Kilátás: udvari Erkély, terasz: Nincs Bútorozott-e: nem Parkolás: Utcán Félszobák száma: 2 Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Méret: 57 m² Havi közösköltség: 7000 Ft/hó
Baranya > Pécs > Bánom > Zsongorkő utca,Pécs
1 szoba
57 m²
18 700 000 Ft
1 szoba57 m²
Többjofogas.hu

A lakás a ház második emeletén található, nyugati tájolású, nappali + 1 hálószobás,1 fürdőszobás.Igény esetén a első emeleti azonos lakással összenyitható, úgy egy 130 m2-es duplex lakás alakítható ki. PROJEKT BEMUTATÁSA Pécs történelmi belvárosától gyalog három percre, épül egy kilenc lakásos társasházat, 10-12 gépkocsi tárolására alkalmas mélygarázzsal. Az épület négy szintes lesz, földszint kettő lakással, első emelet három lakással, második emeleten szintén három lakás lesz, és egy penthouse jellegű lakás óriás terasszal. Az lokáció előnye, hogy a közelben van minden infrastruktúra. A ház és környezete csendes, az átmenő gépkocsi forgalom mentes. Vásárlói célközönség a többgyermekes családok, akik a CSOK-ot természetesen igénybe tudják venni, továbbá a olyan házaspárok, akik kényelmi okok miatt a Mecsek oldali ingatlanjukat lecserélnék, egy sokkal kényelmesebb belváros közeli hangulatos, biztonságos társasházi lakásra. Várjuk a prémium kategóriára vágyó vásárlókat, akik nem szeretnének a minőség, és kivitelezés miatt aggódni. Azokra a vevőkre is gondoltunk akik a XXI. századnak megfelelő technikai megoldásokat akarják ingatlanjukban látni. Zártság és biztonság. Építészeti szempontból olyan ház épül, melynek elsődleges funkciója a lakók kényelme, és a kivételes minőség. Ezt a célt szolgálják az akadálymentesített közlekedők, az elektronikus, szinte zajmentes lift, a hőszivattyú, és a napenergia. A teremgarázs úgy alakítják ki a beállókat, hogy kényelmes legyen a gépkocsival történő ki és be állás, természetesen előkészítve az elektromos autótöltésre. A garázsból lift és lépcső biztosítja a feljutást a lakószintekre. Az épülethez, belvárosi szinten egy igen nagy, és kiválóan hasznosítható közös kert is tartozik, melybe helyett kap egy 21 m2-es medence, játszósark és grillező. Jelen tervek alapján van olyan lakás, amihez kertkapcsolat is kialakítható. A projekt várható kezdése 2019 április 30, befejezése 2020 június 30. A 2019. december 31-ig tartó kedvezményes lakásáfa az építkezésnél igénybe vehető. SMART HOME rendszer - Nagy üvegfelületű háromrétegű nyílászárók - Modern, halk és gyors lift - Videó rendszerrel felszerelt kaputelefon - Magas színvonalú, modern burkolatok és szaniterek - Mélygarázs - Motoros redőny előkészítés minden nyílászárón - Színezett külső nyílászáró - Kertkapcsolat a földszinti lakásoknál - Alacsony üzemeltetési költségek (várhatóan A++ energiaosztály) - Parkosított kert - Teljes mértékben újrahasznosított, műanyag, fémborítású, hővédő üveges prémium nyílászárók - 3x7m külső medence zuhanyzóval, napozóval - Minden lakáshoz jár egy központi robot, és egy robotporszívó - Minden lakáshoz jár egy gépkocsibeálló hely és tároló - térítés ellenében - Hőszivattyús hűtés-fűtés: padlófűtés és mennyezet hűtés - Központi, minden lakást kiszolgáló vízlágyító berendezés - Minden konyhában ozmózis elven működő vízszűrő - Napelem a közös költség csökkentésére (lift, közös világítás, edzőterem, infraszauna, hőszivattyú) - A++ várható besorolás - A teraszokon üvegkorlát rozsdamentes acéllal. - Plusz egyedi garanciális feltételek - Akár 4% árkedvezmény További műszak tartalom és információ a megadott elérhetőségeken.

66 m²
41 990 025 Ft
2 szoba66 m²

Eladó egy 3 szobás, 63 nm-es igényes, újszerű fsz-i panellakás gépesített konyhával és egy éves beépített bútorokkal. A szigetelt épületben lévő, műanyag nyílászárós (szúnyoghálós, redőnyös, új biztonsági ajtó), klímás, riasztóval felszerelt, laminált parkettás lakáshoz tartozik egy alaksori tároló is. Jó lakóközösség, nyugodt, kellemes környék. Közelben óvoda, iskola, boltok, buszmegálló stb. távfűtés lift van Épület emelet: földszint
Pécs
3 szoba
16 990 000 Ft
3 szoba
Többotthonterkep.hu

Az épület értéke első ránézésre nem szembetűnő egyrészt elhanyagolt állapota, másrészt stílusa miatt. A barokk és klasszicista jegyeket mutató stílust nem a feltűnő díszítések, inkább az ódon hangulatot árasztó boltívek, árkádos folyosók, érdekes beugrók jellemzik.A telek alapterülete 488 m2. A ház földszintjén és emeletén 2-2 lakás helyezkedik el. Ezek alapterülete összesen 287 m2, a hasznosítható pince és padlás alapterülete további 230 m2. A négy szint pontos adatai: pince 59.64 nm, földszint 115.8 nm, emelet 171.24 nm , padlás 171,24 m2Tehát lakóterület összesen: 287,04 nm. Mivel a ház jó állékonyságú (fél méteres tartófalak), viszont átfogó felújításra szorul, kiválóan alkalmas környezetbarát építészeti megoldások alkalmazására. Kivitelezési tervek és gazdasági számítások ugyan nem készültek, de több ötlet felmerült, úgymint hőszigetelt ablakok, hőcserélők, napkollektorok, esővíz hasznosítás, az udvar lefedése és télikertként való hasznosítása. Egy öko-építészeti mintaprojekt indításával a felújításhoz valószínűleg pályázati forrást is igénybe lehetne venni.A ház adottságait figyelembe véve átfogó felújítás után az alábbi célokra alkalmas:?Lakóingatlan (3-6 lakás 458 m2-en)?Irodaház (a tetőtér oktatóteremként is kialakítható)?Panzió (12-15 szoba a kialakítástól függően)?Rendelők (orvosi, fogorvosi, magánklinika)?Üzlet (az utcafront átalakítása miatt korlátozott)?Oktatási intézmény (óvoda, iskola, zeneiskola)A ház tehermentes. Nézze meg személyesen is, hogy lássa miről is van szó!
Pécs
8 szoba
65 000 000 Ft
8 szoba
Többaprohirdetesingyen.hu
Pécs
Az épület értéke első ránézésre nem szembetűnő egyrészt elhanyagolt állapota, másrészt stílusa miatt. A barokk és klasszicista jegyeket mutató stílust nem a feltűnő díszítések, inkább az ódon hangulatot árasztó boltívek, árkádos folyosók, érdekes beugrók jellemzik.A telek alapterülete 488 m2. A ház földszintjén és emeletén 2-2 lakás helyezkedik el. Ezek alapterülete összesen 287 m2, a hasznosítható pince és padlás alapterülete további 230 m2. A négy szint pontos adatai: pince 59.64 nm, földszint 115.8 nm, emelet 171.24 nm , padlás 171,24 m2Tehát lakóterület összesen: 287,04 nm. Mivel a ház jó állékonyságú (fél méteres tartófalak), viszont átfogó felújításra szorul, kiválóan alkalmas környezetbarát építészeti megoldások alkalmazására. Kivitelezési tervek és gazdasági számítások ugyan nem készültek, de több ötlet felmerült, úgymint hőszigetelt ablakok, hőcserélők, napkollektorok, esővíz hasznosítás, az udvar lefedése és télikertként való hasznosítása. Egy öko-építészeti mintaprojekt indításával a felújításhoz valószínűleg pályázati forrást is igénybe lehetne venni.A ház adottságait figyelembe véve átfogó felújítás után az alábbi célokra alkalmas:?Lakóingatlan (3-6 lakás 458 m2-en)?Irodaház (a tetőtér oktatóteremként is kialakítható)?Panzió (12-15 szoba a kialakítástól függően)?Rendelők (orvosi, fogorvosi, magánklinika)?Üzlet (az utcafront átalakítása miatt korlátozott)?Oktatási intézmény (óvoda, iskola, zeneiskola)A ház tehermentes. Nézze meg személyesen is, hogy lássa miről is van szó!
Panasz
5 lakásos társasház épül Pécsett a belváros szélén a Szilágyi Dezső utcában, 2019. 12. 31-es kulcsrakész átadással. 4+1 iroda. Csendes, családias városrész. Tetőtéri lakás 63 nm. Szintszáma: földszint+emelet+tetőtér. A burkolatokat, beltéri ajtókat, szanitereket szabadon lehet választani. Az eladási ár az alábbi beépítésre kerülő burkolatokat, szerelvényeket tartalmazza a közölt beszámítási árral. Házközponti meleg víz-, és fűtésrendszer. Minden lakás saját mérővel rendelkezik. A lakásokban lapradiátoros fűtés készül. Helységenkénti hő szabályozás lehetősége adott. Az ablak nélküli fürdőszobákban, wc-kben elszívó ventilátor kerül beépítésre, tetőn kivezetett elszíváshoz. A fürdőszoba szaniterekkel, csaptelepekkel ellátott. A konyhai tűzhely feletti páraelszívóhoz is kiépítésre kerülnek a szellőző vezetékek. Konyhabútor, mosogató és konyhai gépek nincsenek az árban, de a hozott készülékek, szerelvények beépítése nem probléma. A falak festése fehérre történik, a színes festés feláras. Hidegburkolatok (csempe és járólap) választása lehetséges. Melegburkolat, (laminált parketta) választása lehetséges 7 színből. Beltéri ajtók 5 választható alapszín Inox kilincsekkel. Fürdőszobai szerelvények szintén választhatók. A kiskapunál és a lakásokban kaputelefon rendszer kerül kiépítésre. A társasház közös tulajdonú belsőkerttel rendelkezik. Az udvaron minden ingatlanhoz tartozik 1db parkoló, a kapu motorral ellátott. A feltüntetett vételár tartalmazza az udvari parkolóhely árát, mely 600.000 Ft, kötelező megvásárolni a lakáshoz. Adásvételi szerződés kötésekor fizetendő 20% (10% foglaló és 10% előleg) Szakembereink ingyenes hitel tanácsadással állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Pécs, Uránváros
3 szoba
63 m²
28 900 000 Ft
3 szoba63 m²
Többingatlantajolo.hu
Pécs, Uránváros
5 lakásos társasház épül Pécsett a belváros szélén a Szilágyi Dezső utcában, 2019. 12. 31-es kulcsrakész átadással. 4+1 iroda. Csendes, családias városrész. Tetőtéri lakás 63 nm. Szintszáma: földszint+emelet+tetőtér. A burkolatokat, beltéri ajtókat, szanitereket szabadon lehet választani. Az eladási ár az alábbi beépítésre kerülő burkolatokat, szerelvényeket tartalmazza a közölt beszámítási árral. Házközponti meleg víz-, és fűtésrendszer. Minden lakás saját mérővel rendelkezik. A lakásokban lapradiátoros fűtés készül. Helységenkénti hő szabályozás lehetősége adott. Az ablak nélküli fürdőszobákban, wc-kben elszívó ventilátor kerül beépítésre, tetőn kivezetett elszíváshoz. A fürdőszoba szaniterekkel, csaptelepekkel ellátott. A konyhai tűzhely feletti páraelszívóhoz is kiépítésre kerülnek a szellőző vezetékek. Konyhabútor, mosogató és konyhai gépek nincsenek az árban, de a hozott készülékek, szerelvények beépítése nem probléma. A falak festése fehérre történik, a színes festés feláras. Hidegburkolatok (csempe és járólap) választása lehetséges. Melegburkolat, (laminált parketta) választása lehetséges 7 színből. Beltéri ajtók 5 választható alapszín Inox kilincsekkel. Fürdőszobai szerelvények szintén választhatók. A kiskapunál és a lakásokban kaputelefon rendszer kerül kiépítésre. A társasház közös tulajdonú belsőkerttel rendelkezik. Az udvaron minden ingatlanhoz tartozik 1db parkoló, a kapu motorral ellátott. A feltüntetett vételár tartalmazza az udvari parkolóhely árát, mely 600.000 Ft, kötelező megvásárolni a lakáshoz. Adásvételi szerződés kötésekor fizetendő 20% (10% foglaló és 10% előleg) Szakembereink ingyenes hitel tanácsadással állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Panasz
Belvárosi, magasföldszinti polgári lakás. Pécs belvárosában, a Munkácsy Mihály utcában, magasföldszinti, jelenleg orvosi rendelőként működő lakás eladó. A 99 m2-es ingatlanban 3 szoba, tágas nappali, konyha és fürdőszoba került kialakításra. A lakáshoz tartozik továbbá egy nagyméretű pince helyiség is. 25200000 Ft Érd.: Orsolics Zsolt + 36 (20) 377 00 00 Referencia szám: LK464788-IT gáz (cirko) Épület emelet: földszint
Pécs
2 szoba
25 200 000 Ft

Irodának, rendelőnek is alkalmas lakás eladó. 7624 Pécs, Alkotmány u. 23-as szám alatt, 58 nm-es lakás és a hozzá tartozó udvari parkoló eladó. Eladási ár: 20,5 millió HUf (parkolóval együtt) Lakás kertkapcsolatos, 58 nm A lakás beosztása: földszint: belépő (előszoba) amerikai konyha, WC+kézmosó emeleti szint: hálószoba, fürdőszoba + Wc, előtér.
Pécs,Alkotmány
1 szoba
20 500 000 Ft
1 szoba
Többaprohirdetesingyen.hu
Pécs,Alkotmány
Irodának, rendelőnek is alkalmas lakás eladó. 7624 Pécs, Alkotmány u. 23-as szám alatt, 58 nm-es lakás és a hozzá tartozó udvari parkoló eladó. Eladási ár: 20,5 millió HUf (parkolóval együtt) Lakás kertkapcsolatos, 58 nm A lakás beosztása: földszint: belépő (előszoba) amerikai konyha, WC+kézmosó emeleti szint: hálószoba, fürdőszoba + Wc, előtér.
Panasz
Az épület értéke első ránézésre nem szembetűnő egyrészt elhanyagolt állapota, másrészt stílusa miatt. A barokk és klasszicista jegyeket mutató stílust nem a feltűnő díszítések, inkább az ódon hangulatot árasztó boltívek, árkádos folyosók, érdekes beugrók jellemzik.A telek alapterülete 488 m2. A ház földszintjén és emeletén 2-2 lakás helyezkedik el. Ezek alapterülete összesen 287 m2, a hasznosítható pince és padlás alapterülete további 230 m2. A négy szint pontos adatai: pince 59.64 nm, földszint 115.8 nm, emelet 171.24 nm , padlás 171,24 m2Tehát lakóterület összesen: 287,04 nm. Mivel a ház jó állékonyságú (fél méteres tartófalak), viszont átfogó felújításra szorul, kiválóan alkalmas környezetbarát építészeti megoldások alkalmazására. Kivitelezési tervek és gazdasági számítások ugyan nem készültek, de több ötlet felmerült, úgymint hőszigetelt ablakok, hőcserélők, napkollektorok, esővíz hasznosítás, az udvar lefedése és télikertként való hasznosítása. Egy öko-építészeti mintaprojekt indításával a felújításhoz valószínűleg pályázati forrást is igénybe lehetne venni.A ház adottságait figyelembe véve átfogó felújítás után az alábbi célokra alkalmas:?Lakóingatlan (3-6 lakás 458 m2-en)?Irodaház (a tetőtér oktatóteremként is kialakítható)?Panzió (12-15 szoba a kialakítástól függően)?Rendelők (orvosi, fogorvosi, magánklinika)?Üzlet (az utcafront átalakítása miatt korlátozott)?Oktatási intézmény (óvoda, iskola, zeneiskola)A ház tehermentes. Nézze meg személyesen is, hogy lássa miről is van szó!
Pécs
8 szoba
65 000 000 Ft
8 szoba
Többeladod.hu

A lakás a ház földszintjén található, északi tájolású, nappali + 3 hálószobás,2 fürdőszobás, 2 terasz kapcsolattal. PROJEKT BEMUTATÁSA Pécs történelmi belvárosától gyalog három percre, épül egy kilenc lakásos társasházat, 10-12 gépkocsi tárolására alkalmas mélygarázzsal. Az épület négy szintes lesz, földszint kettő lakással, első emelet három lakással, második emeleten szintén három lakás lesz, és egy penthouse jellegű lakás óriás terasszal. Az lokáció előnye, hogy a közelben van minden infrastruktúra. A ház és környezete csendes, az átmenő gépkocsi forgalom mentes. Vásárlói célközönség a többgyermekes családok, akik a CSOK-ot természetesen igénybe tudják venni, továbbá a olyan házaspárok, akik kényelmi okok miatt a Mecsek oldali ingatlanjukat lecserélnék, egy sokkal kényelmesebb belváros közeli hangulatos, biztonságos társasházi lakásra. Várjuk a prémium kategóriára vágyó vásárlókat, akik nem szeretnének a minőség, és kivitelezés miatt aggódni. Azokra a vevőkre is gondoltunk akik a XXI. századnak megfelelő technikai megoldásokat akarják ingatlanjukban látni. Zártság és biztonság. Építészeti szempontból olyan ház épül, melynek elsődleges funkciója a lakók kényelme, és a kivételes minőség. Ezt a célt szolgálják az akadálymentesített közlekedők, az elektronikus, szinte zajmentes lift, a hőszivattyú, és a napenergia. A teremgarázs úgy alakítják ki a beállókat, hogy kényelmes legyen a gépkocsival történő ki és be állás, természetesen előkészítve az elektromos autótöltésre. A garázsból lift és lépcső biztosítja a feljutást a lakószintekre. Az épülethez, belvárosi szinten egy igen nagy, és kiválóan hasznosítható közös kert is tartozik, melybe helyett kap egy 21 m2-es medence, játszósark és grillező. Jelen tervek alapján van olyan lakás, amihez kertkapcsolat is kialakítható. A projekt várható kezdése 2019 április 30, befejezése 2020 június 30. A 2019. december 31-ig tartó kedvezményes lakásáfa az építkezésnél igénybe vehető. SMART HOME rendszer - Nagy üvegfelületű háromrétegű nyílászárók - Modern, halk és gyors lift - Videó rendszerrel felszerelt kaputelefon - Magas színvonalú, modern burkolatok és szaniterek - Mélygarázs - Motoros redőny előkészítés minden nyílászárón - Színezett külső nyílászáró - Kertkapcsolat a földszinti lakásoknál - Alacsony üzemeltetési költségek (várhatóan A++ energiaosztály) - Parkosított kert - Teljes mértékben újrahasznosított, műanyag, fémborítású, hővédő üveges prémium nyílászárók - 3x7m külső medence zuhanyzóval, napozóval - Minden lakáshoz jár egy központi robot, és egy robotporszívó - Minden lakáshoz jár egy gépkocsibeálló hely és tároló - térítés ellenében - Hőszivattyús hűtés-fűtés: padlófűtés és mennyezet hűtés - Központi, minden lakást kiszolgáló vízlágyító berendezés - Minden konyhában ozmózis elven működő vízszűrő - Napelem a közös költség csökkentésére (lift, közös világítás, edzőterem, infraszauna, hőszivattyú) - A++ várható besorolás - A teraszokon üvegkorlát rozsdamentes acéllal. - Plusz egyedi garanciális feltételek - Akár 4% árkedvezmény További műszak tartalom és információ a megadott elérhetőségeken.

Újhegyen csendes utcában, 2006 m2-es telken eladó egy 200 m2-es, 7 szobás, tégla építésű, jó állapotú, nagyon szép belső terekkel és helyiségekkel rendelkező, 3 szintes, redőnyözött, tehermentes, erkélyes családi ház. Mind a 3 szint külön bejáratú, de mielőtt megszüntették, a földszintről az 1. szintet belülről is meg lehetett közelíteni. A lehetőség viszont megmaradt hogy a régi állapot bármikor visszaállítható legyen, így a 2 szint igény szerint újból összenyitható. 2008-ban megtörtént a ház tetőszerkezetének teljes, valamint a földszint nyílászáróinak a cseréje. Helyiségek: Földszint: 2 szoba, konyha, fürdőszoba+wc, előszoba, garázs, pince. 1. szint : 3 szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, wc, kamra, erkély. 2. szint : 2 szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, wc. A szobákban laminált padló, a többi helyiségben minőségi hidegburkolat található. Mind a három konyha, fürdő és wc csempézett. A ház tartozéka még egy ásott kút, a hatalmas telek pedig tele van gyümölcsfákkal. A csendes, nyugodt környezetben elhelyezkedő és vállalkozásra is kiválóan alkalmas ingatlan közelében bolt, buszmegálló, játszótér, focipálya egyaránt megtalálható. Ingatlanvásárláshoz díjmentes CSOK- és Hitel ügyintézéssel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Referencia szám: SZ025348-SL Hivatkozási szám: 2490218
Pécs Újhegy Kakukk utca
7 szoba
200 m²
29 800 000 Ft
7 szoba200 m²

Megvételre kínálok Pécsett földszinti, átlagos állapotú, polgári jellegű lakást kertkapcsolattal. A belváros közeli,3 szobás lakás két bejárattal rendelkezik. Nagy terasza van, mely a belső társas házi kertre néz, teljesen zárt udvarban. A lakás nem osztatlan közös tulajdonú ingatlan. További információkért , kérem hívjon bizalommal! Érd: Kriszbacher János 0630/7374-914 Referencia szám: SL029411-JF Helység: Pécs Kategória: Lakás Szobák száma: 4 szoba Állapot: Jó állapotú Fűtés típusa: gáz konvektor Emelet: földszint Lift: Nincs Ingatlan típusa: tégla Kilátás: udvari Erkély, terasz: Van Bútorozott-e: nem Parkolás: Utcán Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Méret: 85 m²
Baranya > Pécs > Ledina > Bokor utca,Pécs
4 szoba
85 m²
15 500 000 Ft
4 szoba85 m²

Egyetemvárosban az Alkotmány utcában eladó egy újszerű, földszinti, 61nm-es, konyha-nappali+2hálós, teljes mértékben felszerelt és berendezett ( mikró.hűtő,mosógép,mosogatógép, klíma, bútorzat,stb.) lakás, autóbeállóval és egy cca. 10nm-es terasszal. Az ingatlan megvásárolható akár meglévő bérlővel együtt. további információért keressenek. Iár.:26.5mft Referencia szám: LK461627 gáz (cirko) Épület emelet: földszint
Pécs
2 szoba
26 500 000 Ft

Eladó, Pécs - Patacson egy 2015-ben épűlt társasház 39nm-es, földszinti, erkélyes lakása. A korszerű nyílászárókon elektromos, távirányítóval vezérelhető redőnyöket szereltek fel. Közelben: Boltok, bevásárlóközpontok, patika, étterem, forgalmas buszmegálló. A lakáshoz társasházi garázs beálló vásárolható 1.500.000 Ft-ért További információkért hívjon bizalommal. 15500000 Ft Referencia szám: LK430669 gáz (cirko) Épület emelet: földszint

5 lakásos társasház épül Pécsett a belváros szélén a Szilágyi Dezső utcában, 2019. 12. 31-es kulcsrakész átadással. 4+1 iroda. Csendes, családias városrész. Emeleti lakás 71 nm. Szintszáma: földszint+emelet+tetőtér. A burkolatokat, beltéri ajtókat, szanitereket szabadon lehet választani. Az eladási ár az alábbi beépítésre kerülő burkolatokat, szerelvényeket tartalmazza a közölt beszámítási árral. Házközponti meleg víz-, és fűtésrendszer. Minden lakás saját mérővel rendelkezik. A lakásokban lapradiátoros fűtés készül. Helységenkénti hő szabályozás lehetősége adott. Az ablak nélküli fürdőszobákban, wc-kben elszívó ventilátor kerül beépítésre, tetőn kivezetett elszíváshoz. A fürdőszoba szaniterekkel, csaptelepekkel ellátott. A konyhai tűzhely feletti páraelszívóhoz is kiépítésre kerülnek a szellőző vezetékek. Konyhabútor, mosogató és konyhai gépek nincsenek az árban, de a hozott készülékek, szerelvények beépítése nem probléma. A falak festése fehérre történik, a színes festés feláras. Hidegburkolatok (csempe és járólap) választása lehetséges. Melegburkolat, (laminált parketta) választása lehetséges 7 színből. Beltéri ajtók 5 választható alapszín Inox kilincsekkel. Fürdőszobai szerelvények szintén választhatók. A kiskapunál és a lakásokban kaputelefon rendszer kerül kiépítésre. A társasház közös tulajdonú belsőkerttel rendelkezik. Az udvaron minden ingatlanhoz tartozik 1db parkoló, a kapu motorral ellátott. A feltüntetett vételár tartalmazza az udvari parkolóhely árát, mely 600.000 Ft, kötelező megvásárolni a lakáshoz. A lakások megvásárlásához igénybe vehető a CSOK. Adásvételi szerződés kötésekor fizetendő 20% (10% foglaló és 10% előleg) Szakembereink ingyenes hitel tanácsadással állnak ügyfeleink rendelkezésére.
Pécs, Uránváros
3 szoba
71 m²
33 200 000 Ft
3 szoba71 m²

Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Pécs, Eladó lakás
Mi, a Flatfy-nél cookie-kat használunk, hogy javítsunk a teljes böngészési élmény minőségén. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön elfogadja a cookie-k használatát.További információ