Link másolása
Panasz
Sopronban, az Aranyhegyen A épület földszinti 5. lakás 84,36 m2-es nappali + 3 szobás, 2 teraszos,( egyik 12 m2-es) új építésű liftes társasházi lakás eladó, leköthető! Fontos volt, hogy minden lakás rendelkezzen saját terasszal, használható méretű privát térrel a szabadban. A felsőbb szinteken a tömegekből „kiharapott” épületrészek, teret adtak nagyméretű tetőteraszok kialakítására is. Olyan lakásokat alakítottak ki melyek használható és komfortos életteret nyújtanak akár a többgyermekes családok számára is. Az épület tervezésekor kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a mozgásban korlátozottak is lehetőséget kapjanak arra, hogy a házat gond nélkül megközelítsék. Az épület tömegét négy tömbre tagolták, melyek egymáshoz képest eltolva helyezkednek el. A terep enyhe lejtését követve a A, B épület tömegekhez képest a C, D tömböt fél szinttel magasabban helyezték el. A gépkocsik tárolása elsősorban a telken kialakított mélygarázsban illetve felszíni parkolókban biztosított. A pillérekre állított A, B tömbök alatt egy szintem a C és D tömbök alatt két szinten helyezték el a gépkocsitárolókat. Az épületben a parkolószintek felett négy lakószint található. Közel a belvároshoz és az elkerülőúthoz, jó hő és hangszigetelésű 82 mm vtg. műanyag szerkezetű külső nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel, beépített rejtett redőnytokkal, egyedi kondenzációs gázkazán, a homlokzatra 15cm-es EPS kerül. Alacsony fenntartási költség. Választható burkolatok és szaniterek. Átadás: 2020 jan. 31 - Mélygarázs parkoló : 2.975.000 Ft - Épület alatti parkoló: 1.975.000 Ft - Pergola alatti parkoló: 1.375.000 Ft - Kültéri parkoló : 975.000 Ft - Az épületben található tárolók ára 275.000 Ft/m2 Várom megtisztelő hívását! GDN hitelcentrumunk, 32 bankot versenyeztet és lebonyolítja a teljes ügyintézést. Számtalan variáció létezik, ezért kérje FÜGGETLEN szakértőnk személyre szabott, egyedi javaslatát! Ich spreche Deutsch. ...TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT: www.gdn-ingatlan.hu - GDN azonosító: 256462
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
4 szoba
5074 m²
43 969 000 Ft
4 szoba5074 m²
Több

Sopronban, az Aranyhegyen, 2020.április 30-i átadású, igényes, modern, liftes épületben, 3. emeleti, netto 85,21 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 3 szobás, energiatakarékos lakás, 2 tetőterasszal (összesen 36,44 nm), magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 51.487.000.-Ft.
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
103.43 m²
51 487 000 Ft

Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0D-01-003
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
4 szoba
84 m²
43 086 000 Ft
4 szoba84 m²

Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0D-03-001

44 682 000 Ft

Sopronban, az Aranyhegyen, 2019.november 30-i átadású, igényes, modern, liftes épületben, első emeleti, netto 82,88 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 3 szobás, energiatakarékos lakás, 3,41 nm. terasszal, magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 43.086.000.-Ft LK409130
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca

Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0D-02-001
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
4 szoba
84 m²
43 112 000 Ft

ÚJSZERŰ, 1. EMELETI, KÉT ERKÉLYES LAKÁS AZ ARANYHEGYEN ELADÓ!!! Sopronban az Aranyhegyen 2015-ben átadott, magas minőségben kivitelezett társasházban, I. emeleti 69 nm-es, dupla erkélyes (5,47 + 5,1 nm), am.konyha-nappali+ 2 hálószobás, kamrás, új állapotú, kiemelten igényes burkolatokkal, konyhabútorral és gépekkel rendelkező, minimális rezsiköltségű lakás keresi új tulajdonosát. A 3 rétegű, hőszigetelt, műanyag nyílászárók redőnyökkel, szúnyoghálóval ellátottak, a lakásban a fűtést és a melegvizet WOLF gázkazán biztosítja. Az ingatlanhoz 3 nm-es tároló is tartozik. Ir.ár: 37 M Ft + zárt udvarban, felszíni gk. beálló 1,5 M Ft-ért vásárolható +36202496940
Sopron
3 szoba
69 m²
37 000 000 Ft
3 szoba69 m²

Sopronban, az Aranyhegyen új építésű társasházi lakás eladó. D31-ess lakás, harmadik emelet, amerikai konyhás nappali, + 3 hálószoba, külön fürdő, WC, gardrób, terasz. 82,94 nm lakótér, 3,41 nm terasz. A lakás átadása 2020. Április vége. Az épületek liftesek. A projekt keretében különböző méretű és elhelyezkedésű, (43 négyzetmétertől 103 nm-ig) lakásokból lehet választani. A felhasznált anyagok minőségiek, a kivitelező kiváló referenciákkal rendelkezik. Teremgarázs beálló, fedett autóbeálló, kültéri beálló és tároló vásárolható. Irodánkban ingyenes hitel tanácsadással várjuk. Kedvezményes hitel, CSOK . Referenciaszám: M116827
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
4 szoba
88 m²
44 682 000 Ft
4 szoba88 m²

Siessen, nehogy lemaradjon róla, nemcsak készpénzes ügyfeleknek! Sopronban, az Aranyhegyen, 2018.október végi átadással, igényes, modern, liftes épületben különböző nagyságú (40m2-105m2-ig), energiatakarékos lakások, saját terasszal, magas műszaki tartalommal leköthetők, eladók! Minden lakás egyedi fűtésű, kondenzációs kazánnal ellátott, ablakok háromrétegűek, külső szigetelés 15cm, így a lakásoknál alacsony fenntartási költséggel számolhatunk. Fedett illetve felszíni gépkocsi beálló illetve tároló vásárolható hozzá! Ha az eladó soproni lakás bármelyike felkeltette érdeklődését kérem, hívjon a megadott telefonszámon.
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
4 szoba
78 m²
34 337 600 Ft
4 szoba78 m²

Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0B-FZ-003
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
3 szoba
60 m²
35 054 000 Ft
3 szoba60 m²

Sopron, Aranyhegyen, 69 m2, új építésű, teraszos lakás eladó. Az ingatlan téglaépítésű társasház magasföldszintjén helyezkedik el, nappali, konyha-étkező, két hálószoba, fürdőszoba és külön illemhelyiség, illetve terasz elrendezésű. Fűtés rendszere és meleg víz ellátása kondenzációs gáz-cirkó kazán által biztosított. Külön vásárolható hozzá, nyitott, illetve fedett felszíni parkoló vagy zárt gépkocsibeálló, teremgarázsban. Tervezett átadása 2019. második negyedév. Modern, korszerű és megbízható lakás, közel a belvároshoz és a határhoz egyaránt. További részletekért hívja a megadott telefonszámot. Új vagy használt ingatlant vásárolna hitelre, Családi Otthonteremtési Kedvezményt venne igénybe (CSOK)? Segítünk és végig kísérjük egy olyan fontos folyamaton, ami az új otthona megszerzéséhez szükséges. Fontos tudni, hogy nem minden egyforma. A bankok ajánlatai között óriási különbségek vannak. Pénzügyi szakértő kollégáink naprakészen ismerik a bankok, és azokat közérthetően mutatják be ügyfeleinknek. Ha kérdése van, lépjen velünk kapcsolatba és teljes körű, díjmentes szolgáltatást biztosítunk az Ön számára. SMART Ingatlan Sopron Ógabona tér 44-46 fsz.4 *** +36 70 424 6285 Referencia szám: SL024374
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
3 szoba
68 m²
35 054 000 Ft
3 szoba68 m²

Aranyhegyen kertkapcsolatos, igényes lakás eladó 111 m2 2 szintes kertkapcsolatos (80 m2 saját kert) 3 lakásos társasházban 2 fürdőszoba 2 fűtési rendszer reális ár
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
5 szoba
191 m²
49 900 000 Ft
5 szoba191 m²
Több
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
Aranyhegyen kertkapcsolatos, igényes lakás eladó 111 m2 2 szintes kertkapcsolatos (80 m2 saját kert) 3 lakásos társasházban 2 fürdőszoba 2 fűtési rendszer reális ár
Link másolása
Panasz
Sopronban, az Aranyhegyen, 2019. április végi átadású, igényes, modern, liftes épületben, 3. emeleti, netto 85,21 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 3 szobás, energiatakarékos lakás, 2 tetőterasszal (összesen 36,44 nm),magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 51.487.000.-Ft
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
103.43 m²
51 487 000 Ft
103.43 m²
Több
Sopronban, az Aranyhegyen, 2019. április végi átadású, igényes, modern, liftes épületben, 3. emeleti, netto 85,21 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 3 szobás, energiatakarékos lakás, 2 tetőterasszal (összesen 36,44 nm),magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 51.487.000.-Ft
Link másolása
Panasz
Projekt bemutatása CSAK AZ OTTHON CENTRUM KÍNÁLATÁBAN!!! Legyen lakója Ön is Sopron, Legnagyobb, Legszebb, Legmodernebb, Leg-energiatakarékosabb, lakóparkjának!!! A négy épülettömbből álló komplexum, 179-lakást foglal magában, ezen kívül helyet kapott még több szolgáltató egység, hogy teljes körű kiszolgálást nyújtson az itt élőknek! A teljes lakópark három ütemben fog épülni, a II. - ütem várható átadása 2019 II. né. A lakások jellemzően 37m² - 122 m² között kerülnek kialakításra, Garzontól a LUXUS, Panorámás PENTHOUSE lakásokig! Az épületekben GEOTERMIKUS energiával táplált, FŰTÉS és HŰTÉSI rendszer kerül kialakításra, ez a máig ismert, LEGMODERNEBB technológia biztosítja Önnek a lehető Legkisebb fenntartási költséget!!! Lehetőség nyílik a belső burkolatok, járólapok, csempék, parketták, beltéri ajtók, kiválasztására, + ELEKTROMOS REDŐNYÖK, szúnyoghálók. Parkolási lehetőség az épületek alatt kialakított MÉLYGARÁZSBAN lehetséges, itt vásárolható KOCSIBEÁLLÓ a lakásokhoz. A LIFTES, EXKLÚZÍV megjelenésű társasházak, Gyönyörűen parkosított környezetben biztosítják a maximális kényelmet és kikapcsolódást a lakóknak! Biztosan AJÁNLOM minden korosztály számára, hiszen itt minden generáció megtalálja a számára ideális lakást! Az évtizedes múlttal rendelkező, tőkeerős beruházó cég, hatalmas tapasztalattal, specifikált mérnökcsapattal, Országszerte ismert, REFERENCIÁKKAL bír. Amennyiben szeretne GONDTALANUL, beköltözni ÚJ ENERGIATAKARÉKOS otthonába a legjobb helyen jár!!! Hitelre van szüksége?? Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitelügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3004-1-0B-FZ-012
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
3 szoba
64 m²
32 500 000 Ft
3 szoba64 m²

Sopronban, az Aranyhegyen, 2019.november 30-i átadású, igényes, modern, liftes épületben, 3. emeleti, netto 82,68 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 3 szobás, energiatakarékos lakás, 3,41 nm teraszszal, magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 42.007.000.-Ft.

84.39 m²
42 007 000 Ft

Sopronban, az Aranyhegyen új építésű társasházi lakás eladó. D13-as lakás, első emelet, amerikai konyhás nappali, + 3 hálószoba, külön fürdő, WC, gardrób, terasz. 82,88 nm lakótér, 3,41 nm terasz. A lakás átadása 2020. Április vége. Az épületek liftesek. A projekt keretében különböző méretű és elhelyezkedésű, (43 négyzetmétertől 103 nm-ig) lakásokból lehet választani. A felhasznált anyagok minőségiek, a kivitelező kiváló referenciákkal rendelkezik. Teremgarázs beálló, fedett autóbeálló, kültéri beálló és tároló vásárolható. Irodánkban ingyenes hitel tanácsadással várjuk. Kedvezményes hitel, CSOK . Referenciaszám: M115317 Telefon: +36-20-968-6061
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
4 szoba
84 m²
43 086 000 Ft
4 szoba84 m²
Több
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
Sopronban, az Aranyhegyen új építésű társasházi lakás eladó. D13-as lakás, első emelet, amerikai konyhás nappali, + 3 hálószoba, külön fürdő, WC, gardrób, terasz. 82,88 nm lakótér, 3,41 nm terasz. A lakás átadása 2020. Április vége. Az épületek liftesek. A projekt keretében különböző méretű és elhelyezkedésű, (43 négyzetmétertől 103 nm-ig) lakásokból lehet választani. A felhasznált anyagok minőségiek, a kivitelező kiváló referenciákkal rendelkezik. Teremgarázs beálló, fedett autóbeálló, kültéri beálló és tároló vásárolható. Irodánkban ingyenes hitel tanácsadással várjuk. Kedvezményes hitel, CSOK . Referenciaszám: M115317 Telefon: +36-20-968-6061
Link másolása
Panasz
Sopronban, az Aranyhegyen, 2020.április 30-i átadású, igényes, modern, liftes épületben, magasföldszinti, netto 60,4 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 2 szobás, energiatakarékos lakás, 2 terasszal, magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 35.472.000.-Ft LK408807
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
3 szoba
69 m²
35 472 000 Ft

Sopron, Aranyhegyen, 69 m2, új építésű, teraszos lakás eladó. Az ingatlan téglaépítésű társasház magasföldszintjén helyezkedik el, nappali, konyha-étkező, két hálószoba, fürdőszoba és külön illemhelyiség, illetve terasz elrendezésű. Fűtés rendszere és meleg víz ellátása kondenzációs gáz-cirkó kazán által biztosított. Külön vásárolható hozzá, nyitott, illetve fedett felszíni parkoló vagy zárt gépkocsibeálló, teremgarázsban. Tervezett átadása 2019. harmadik negyedév. Modern, korszerű és megbízható lakás, közel a belvároshoz és a határhoz egyaránt. További részletekért hívja a megadott telefonszámot. Új vagy használt ingatlant vásárolna hitelre, Családi Otthonteremtési Kedvezményt venne igénybe (CSOK)? Segítünk és végig kísérjük egy olyan fontos folyamaton, ami az új otthona megszerzéséhez szükséges. Fontos tudni, hogy nem minden egyforma. A bankok ajánlatai között óriási különbségek vannak. Pénzügyi szakértő kollégáink naprakészen ismerik a bankok, és azokat közérthetően mutatják be ügyfeleinknek. Ha kérdése van, lépjen velünk kapcsolatba és teljes körű, díjmentes szolgáltatást biztosítunk az Ön számára. SMART Ingatlan Sopron Ógabona tér 44-46 fsz.4 *** +36 70 424 6285 Referencia szám: SL024391

Sopronban, az Aranyhegyen, 2019. november 30-i átadású, igényes, modern, liftes épületben, magasföldszinti, 82,95 nm lakóterű, amerikai konyha- nappali + 3 szobás, energiatakarékos lakás, 16,58 nm terasszal, magas műszaki tartalommal leköthető, eladó! Ár: 46.474.000.-Ft. LK409127
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
4 szoba
91 m²
46 474 000 Ft
4 szoba91 m²

Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0B-FZ-005
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
3 szoba
78 m²
39 751 000 Ft
3 szoba78 m²
Több
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0B-FZ-005
Link másolása
Panasz
Siessen, nehogy lemaradjon róla, nemcsak készpénzes ügyfeleknek! Sopronban, az Aranyhegyen, 2018.október végi átadással, igényes, modern, liftes épületben különböző nagyságú (40m2-105m2-ig), energiatakarékos lakások, saját terasszal, magas műszaki tartalommal leköthetők, eladók! Minden lakás egyedi fűtésű, kondenzációs kazánnal ellátott, ablakok háromrétegűek, külső szigetelés 15cm, így a lakásoknál alacsony fenntartási költséggel számolhatunk. Fedett illetve felszíni gépkocsi beálló illetve tároló vásárolható hozzá! Ha az eladó soproni lakás bármelyike felkeltette érdeklődését kérem, hívjon a megadott telefonszámon.
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
3 szoba
69 m²
32 381 000 Ft

Sopronban, az Aranyhegyen új építésű társasházi lakás eladó. D21-ess lakás, második emelet, amerikai konyhás nappali, + 3 hálószoba, külön fürdő, WC, gardrób, terasz. 82,93 nm lakótér, 3,41 nm terasz. A lakás átadása 2020. Április vége. Az épületek liftesek. A projekt keretében különböző méretű és elhelyezkedésű, (43 négyzetmétertől 103 nm-ig) lakásokból lehet választani. A felhasznált anyagok minőségiek, a kivitelező kiváló referenciákkal rendelkezik. Teremgarázs beálló, fedett autóbeálló, kültéri beálló és tároló vásárolható. Irodánkban ingyenes hitel tanácsadással várjuk. Kedvezményes hitel, CSOK . Referenciaszám: M116817
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
4 szoba
84 m²
43 112 000 Ft
4 szoba84 m²
Több
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy utca
Sopronban, az Aranyhegyen új építésű társasházi lakás eladó. D21-ess lakás, második emelet, amerikai konyhás nappali, + 3 hálószoba, külön fürdő, WC, gardrób, terasz. 82,93 nm lakótér, 3,41 nm terasz. A lakás átadása 2020. Április vége. Az épületek liftesek. A projekt keretében különböző méretű és elhelyezkedésű, (43 négyzetmétertől 103 nm-ig) lakásokból lehet választani. A felhasznált anyagok minőségiek, a kivitelező kiváló referenciákkal rendelkezik. Teremgarázs beálló, fedett autóbeálló, kültéri beálló és tároló vásárolható. Irodánkban ingyenes hitel tanácsadással várjuk. Kedvezményes hitel, CSOK . Referenciaszám: M116817
Link másolása
Panasz
Projekt bemutatása Sopronban az Aranyhegyen megbízható kivitelezőtől, magas színvonalú kivitelezéssel, liftes társasházi lakásokat kínálunk eladásra! A négy épületből álló társasházban a 40 nm-es lakástól egészen a tetőteraszos, 103 nm-es panorámás lakásokig választhatnak az új tulajdonosok. Egyedi fűtés, terem garázs, kül- vagy beltéri parkoló , tároló vásárolható! Óriási választék CSOK-kal vásárolható lakásokból! Válasszon most a tervek alapján! Költözzön nyáron kényelmesen! Az Otthon Centrum az ország egyik legnagyobb és legmegbízhatóbb hitelközvetítőjeként, teljes körű és díjmentes hitel ügyintézéssel, biztosításkötéssel áll rendelkezésére! Kérje személyre szabott ajánlatunkat Kollégáinktól! P3092-A-0C-03-003
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron,Aranyhegy
3 szoba
102 m²
51 141 000 Ft
3 szoba102 m²

Sopronban, az Aranyhegyen D épület 2. emeleti 1.lakás, 84.64 m2-es nappali + 3 szobás, teraszos új építésű liftes társasházi lakás eladó, leköthető! Fontos volt, hogy minden lakás rendelkezzen saját terasszal, használható méretű privát térrel a szabadban. A felsőbb szinteken a tömegekből „kiharapott” épületrészek, teret adtak nagyméretű tetőteraszok kialakítására is. Olyan lakásokat alakítottak ki melyek használható és komfortos életteret nyújtanak akár a többgyermekes családok számára is. Az épület tervezésekor kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a mozgásban korlátozottak is lehetőséget kapjanak arra, hogy a házat gond nélkül megközelítsék. Az épület tömegét négy tömbre tagolták, melyek egymáshoz képest eltolva helyezkednek el. A terep enyhe lejtését követve a A, B épület tömegekhez képest a C, D tömböt fél szinttel magasabban helyezték el. A gépkocsik tárolása elsősorban a telken kialakított mélygarázsban illetve felszíni parkolókban biztosított. A pillérekre állított A, B tömbök alatt egy szintem a C és D tömbök alatt két szinten helyezték el a gépkocsitárolókat. Az épületben a parkolószintek felett négy lakószint található. Közel a belvároshoz és az elkerülőúthoz, jó hő és hangszigetelésű 82 mm vtg. műanyag szerkezetű külső nyílászárók, 3 rétegű hőszigetelő üvegezéssel, beépített rejtett redőnytokkal, egyedi kondenzációs gázkazán, a homlokzatra 15cm-es EPS kerül. Alacsony fenntartási költség. Választható burkolatok és szaniterek. Várható átadás 2019. október - Mélygarázs parkoló : 2.975.000 Ft - Épület alatti parkoló: 1.975.000 Ft - Pergola alatti parkoló: 1.375.000 Ft - Kültéri parkoló : 975.000 Ft - Az épületben található tárolók ára 275.000 Ft/m2 Várom megtisztelő hívását! GDN hitelcentrumunk, 32 bankot versenyeztet és lebonyolítja a teljes ügyintézést. Számtalan variáció létezik, ezért kérje FÜGGETLEN szakértőnk személyre szabott, egyedi javaslatát! Ich spreche Deutsch. ...TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT: www.gdn-ingatlan.hu - GDN azonosító: 256626
Győr-Moson-Sopron megye,Sopron
4 szoba
5082 m²
43 112 000 Ft
4 szoba5082 m²

Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Sopron, Aranyhegy, Eladó lakás
Oldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény növelésének érdekében. Szolgáltatásaink használatával elfogadod ezeken sütik használatát. + Információ
Természetesen!