Link másolása
Panasz
Szekszárdon eladó nagypolgári ház, csendes, belvárosi környezetben. Eladásra kínálom a Szekszárd belvárosában található nagypolgári házat, melyben három társasházi lakás került kialakításra. A három lakásból kettő vált eladóvá. A társasházban lévő három lakás az alábbiak szerint kerül kialakításra eredetileg: egy 100 nm-es, egy külön, külső bejáratú 65 nm-es, és egy szintén külön bejáratú 40 nm-es Azóta két lakás egybe lett nyitva a nagy család miatt,ez, szükség esetén visszaalakítható. Így jelenleg 165 nm az eladó terület. Az alaprajzon látható helyiségek: 6 egész és két fél szoba, három fürdőszoba Wc-vel, közlekedőkkel, két terasz, így a tágas belső tér, a nagy belmagasság és a nappaliban beépített kandalló teszi igazán hangulatossá a lakóteret. Két fűtési rendszer került kialakításra: egy központi fűtés gázkazánnal és a másik lakás felújítása során gázkonvektorok lettek beépítve. Az épület az 1900-as években épült, tégla szerkezetű. Teljes tetőcsere történt 2015-ben, melynek során gerendázat, lécek és bramac cserép került felrakásra. Szintén ekkor a nyílászárókat részben műanyagra cserélték és két fürdőszoba teljes felújításon esett át. A lakások egybenyitásakor a kisebb lakás új burkolatokat, beltéri ajtókat kapott. A kúria jellegű épület egy belső udvaron keresztül közelíthető meg. A garázs-mely a vételár részét képezi-, az épület előtt található masszív támfal mögött került kialakításra. Kérem, nézze meg a képeket és hívjon bizalommal! Eladó belvárosi nagypolgári házban kialakított társasházi lakás! OC H385134 H385134
Tolna megye,Szekszárd,Bartina utca
7 szoba
157 m²
40 000 000 Ft
7 szoba157 m²
Több

Szekszárdon eladó nagypolgári ház, csendes, belvárosi környezetben. Eladásra kínálom a Szekszárd belvárosában található nagypolgári házat, melyben három társasházi lakás került kialakításra. A három lakásból kettő vált eladóvá. A társasházban lévő három lakás az alábbiak szerint kerül kialakításra eredetileg: egy 100 nm-es, egy külön, külső bejáratú 65 nm-es, és egy szintén külön bejáratú 40 nm-es Azóta két lakás egybe lett nyitva a nagy család miatt,ez, szükség esetén visszaalakítható. Így jelenleg 165 nm az eladó terület. Az alaprajzon látható helyiségek: 6 egész és két fél szoba, három fürdőszoba Wc-vel, közlekedőkkel, két terasz, így a tágas belső tér, a nagy belmagasság és a nappaliban beépített kandalló teszi igazán hangulatossá a lakóteret. Két fűtési rendszer került kialakításra: egy központi fűtés gázkazánnal és a másik lakás felújítása során gázkonvektorok lettek beépítve. Az épület az 1900-as években épült, tégla szerkezetű. Teljes tetőcsere történt 2015-ben, melynek során gerendázat, lécek és bramac cserép került felrakásra. Szintén ekkor a nyílászárókat részben műanyagra cserélték és két fürdőszoba teljes felújításon esett át. A lakások egybenyitásakor a kisebb lakás új burkolatokat, beltéri ajtókat kapott. A kúria jellegű épület egy belső udvaron keresztül közelíthető meg. A garázs-mely a vételár részét képezi-, az épület előtt található masszív támfal mögött került kialakításra. Kérem, nézze meg a képeket és hívjon bizalommal! Eladó belvárosi nagypolgári házban kialakított társasházi lakás! OC H385134
Szekszárd, Szekszárd, Bartina utca Térkép
5 szoba
157 m²
40 000 000 Ft
5 szoba157 m²

Tolna megye Szekszárd kedvelt lakótelepén 2 szobás lakás eladó. A ház kívülről szigetelt, tiszta lépcsőházzal és jó lakókkal rendelkezik. A szobák fa parkettával burkoltak. A lakáshoz külön tároló is tartozik. A lakás praktikus elrendezésű, Kelet-Nyugati fekvésének köszönhetően világos és napfényes. A központ szívében található, így rendkívül kedvelt és kényelmes otthonná válhat. Pár méterre található a Művelődési ház, buszmegálló, uszoda, óvoda, iskola, boltok, szolgáltató egységek. Ha a vásárláshoz hitelre van szüksége, segítünk. (Csok) Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Jó állapotú Fűtés típusa: egyedi mérős központifűtés Emelet: 2 Lift: Nincs Ingatlan típusa: panel Kilátás: udvari Erkély, terasz: Van Parkolás: Utcán Belmagasság: 3 m alatt Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Fürdő és WC külön Méret: 57 m² Havi közösköltség: 4500 Ft/hó
Tolna > Szekszárd > Bartina > Wosinsky Mór lakótelep Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
57 m²
16 500 000 Ft
2 szoba57 m²

Tolna megye, Szekszárd Hermann Ottó lakótelepen eladó egy 71 m2-es, 2 és fél szobás harmadik emeleti, nagyon jó elrendezésű, erkélyes, tégla lakás. Az épület kívül szigetelt, a lépcsőház nyílászárói újak. A lakás eredeti állapotban van, de egyáltalán nem lelakott, gondozott, nagyon jól karbantartott. A fűtést gázkonvektorok biztosítják, a meleg vizet pedig villanybojler. A szobák parkettával, a többi helyiség a hagyományos, de ápolt cementlappal burkolt. A tágas konyha az étkezőt is magába foglalja. Előny, hogy a wc külön helyiségben található és kamra is rendelkezésre áll. Délnyugati fekvésű, napfényes, meleg otthon várja új tulajdonosát. Az épület közel a városközponthoz, iskolához, óvodához, orvoshoz, vásárlási lehetőségekhez helyezkedik el. A mindennapok gyalog is könnyen megoldhatók. Csok és OTP által nyújtott kedvezményes hitelek intézésében is szívesen segítünk. Irányár: 20.200.000,-Ft M127166 Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Jó állapotú Fűtés típusa: gáz konvektor Emelet: 3 Lift: Nincs Ingatlan típusa: tégla Kilátás: utcai Erkély, terasz: Van Parkolás: Utcán Kertkapcsolatos: nem Belmagasság: 3 m alatt Félszobák száma: 1 Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Fürdő és WC külön Méret: 71 m² Havi közösköltség: 5280 Ft/hó
Tolna > Szekszárd > Bartina > Herman Ottó lakótelep Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
71 m²
20 200 000 Ft
2 szoba71 m²

Tolna megye, Szekszárd szívében, több (25) lakásos társasházban, újonnan átalakított, a legmodernebb technikával kivitelezett, 49 m2-es modern lakás eladó. A lakás amerikai konyhából, fürdőszobából, tárolóból áll. A nappali-étkező minőségi laminált padlóval, a többi helyiség kerámia lappal burkolt. A lakás hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, minden energiát napelem, napkollektor és hőszivattyú biztosít, így a ház teljesen megfelel a geotermikus előírásoknak, ezáltal a fenntartási költsége igen alacsony. A nyílászárók hang-és hőszigeteltek. A épület 3 szintes, melyben lift működik. Kedvező hitel és Csok igényelhető, mely díjmentes ügyintézésében segítséget nyújtunk. Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 1 szoba Állapot: Új építésű Fűtés típusa: egyéb Emelet: 3 Lift: Van Ingatlan típusa: tégla Kilátás: udvari Erkély, terasz: Van Parkolás: Udvarban Belmagasság: 3 m alatt Költözhető: azonnal Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Építés éve: 2017 Ingatlan felszereltsége: Légkondicíonáló, Beépített konyha Méret: 49 m²
Tolna > Szekszárd > Bartina Szekszárd Tolna,Szekszárd
1 szoba
49 m²
19 000 000 Ft
1 szoba49 m²

Szekszárdon a központban eladásra kínálok egy 2. emeleti, 2,5 szobás, 64m2-es erkélyes lakást liftes és szigetelt házban. Az ingatlanba új hőszigetelt műanyag nyílászárók kerültek beépítésre redőnnyel szerelve. A lakás az ablakokon kívül felújítandó állapotú. Az ingatlan központi elhelyezkedése miatt tökéletes választás lehet befektetésnek, irodának, lakásnak egyaránt. ÁR:15.99M Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Felújítandó Fűtés típusa: egyedi mérős központifűtés Emelet: 2 Lift: Van Ingatlan típusa: egyéb Kilátás: utcai Erkély, terasz: Van Parkolás: Utcán Félszobák száma: 1 Költözhető: azonnal Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Fürdő és WC külön, Beépített konyha Méret: 64 m²
Tolna > Szekszárd > Bartina Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
64 m²
15 990 000 Ft
2 szoba64 m²

Tolna megye, Szekszárd közvetlen központjában, 25 lakásos társasházban, újonnan átalakított, a legmodernebb technikával kivitelezett, 56 m2-es, modern lakás eladó. A lakás amerikai konyhából, szobából és fürdőszobából áll. A nappali és a szoba minőségi laminált padlóval, a többi helyiség kerámia lappal burkolt. A lakás hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, minden energiát napelem, napkollektor és hőszivattyú biztosít, így a ház teljesen megfelel a geotermikus előírásoknak, ezáltal a fenntartási költsége igen alacsony. A nyílászárók hang-és hőszigeteltek. Az épület 3 szintes, melyben lift működik. Kedvező hitel és Csok igényelhető, mely díjmentes ügyintézésében segítséget nyújtunk. (Azono$ÍtÓ: M87432) Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Felújított Fűtés típusa: egyéb Emelet: 1 Lift: Van Ingatlan típusa: tégla Kilátás: utcai Erkély, terasz: Nincs Parkolás: Utcán Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Méret: 56 m² Havi közösköltség: 25000 Ft/hó
Tolna > Szekszárd > Bartina Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
56 m²
24 000 000 Ft
2 szoba56 m²

Tolna megye Szekszárd. A Kilátó környékén zsákutcában, sorházi, teraszos, örök panorámás, 104 négyzetméteres, déli fekvésű, összkomfortos lakás, garázzsal eladó. A lakás 3 szobája parkettás és 2 szoba a 24 négyzetméteres teraszra nyílik, ahonnan csodálatos a kilátás a városra. A fűtés gázos, egyedi gázórával ellátott, ahogy a vízfogyasztás is. A lakáshoz garázs is tartozik, ez is benne van az árban. Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 3 szoba Állapot: Jó állapotú Fűtés típusa: gáz-cirkó Emelet: 3 Lift: Nincs Ingatlan típusa: tégla Kilátás: panoráma Erkély, terasz: Van Bútorozott-e: megegyezés szerint Parkolás: Garázsban Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Méret: 104 m²
Tolna > Szekszárd > Bartina > Ibolya utca Szekszárd Tolna,Szekszárd
3 szoba
104 m²
32 500 000 Ft
3 szoba104 m²

Tolna megye Szekszárd, közvetlen központjában 25 lakásos társasházban újonnan átalakított a legmodernebb technikával kivitelezett 60 nm-es luxus lakás eladó. A 8.-as lakás első emeleti, belső udvarra néző, nappaliból, szobából, konyhából, gardróbból, fürdőszobából és közlekedőből áll. A nappali és a szoba minőségi laminált padlóval a többi helyiség kerámia lappal burkolt. A lakás hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, minden energiát napelem, napkollektor és hőszivattyú biztosít, így a ház teljesen megfelel a geotermikus előírásoknak, ezáltal a fenntartási költsége igen alacsony. A nyílászárók hang-és hőszigeteltek. A épület 3 szintes, melyben lift működik. Kiváló lehetőség lehet befektetőknek, de bármely korosztály luxus körülmények között élhet az ingatlanban. A lakás a Garay téren található, így minden üzlet, szolgáltató egység, iskola, óvoda, rendelőintézet, gyógyszertár, színház, mozi, buszmegálló stb pár percen belül elérhető. A vásárláshoz kedvező hitel és Csok igényelhető, mely díjmentes ügyintézésében segítséget nyújtunk. Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Újszerű Fűtés típusa: egyéb Emelet: 1 Lift: Van Ingatlan típusa: tégla Kilátás: udvari Erkély, terasz: Nincs Bútorozott-e: igen Parkolás: Utcán Energiatanúsítvány: A+ Kertkapcsolatos: nem Belmagasság: 3 m alatt Költözhető: kevesebb mint 3 hónapon belül Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Légkondicíonáló, Beépített konyha Méret: 60 m²
Tolna > Szekszárd > Bartina > Széchenyi Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
60 m²
27 000 000 Ft
2 szoba60 m²

Tolna megye Szekszárd, közvetlen központjában 25 lakásos társasházban újonnan átalakított a legmodernebb technikával kivitelezett 43 nm-es luxus lakás eladó. A lakás nappaliból, szobából, konyhából, fürdőszobából áll. A nappali és a félszoba minőségi laminált padlóval a többi helyiség kerámia lappal burkolt. A lakás hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, minden energiát napelem, napkollektor és hőszivattyú biztosít, így a ház teljesen megfelel a geotermikus előírásoknak, ezáltal a fenntartási költsége igen alacsony. A nyílászárók hang-és hőszigeteltek. A épület 3 szintes, melyben lift működik. Kiváló lehetőség lehet befektetőknek, de bármely korosztály luxus körülmények között élhet az ingatlanban. Kedvező hitel és Csok igényelhető, mely díjmentes ügyintézésében segítséget nyújtunk. Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Újszerű Fűtés típusa: egyéb Emelet: 1 Lift: Van Ingatlan típusa: tégla Kilátás: utcai Erkély, terasz: Nincs Bútorozott-e: igen Parkolás: Utcán Energiatanúsítvány: A+ Kertkapcsolatos: nem Belmagasság: 3 m alatt Költözhető: kevesebb mint 3 hónapon belül Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Légkondicíonáló, Beépített konyha Méret: 44 m²
Tolna > Szekszárd > Bartina > Széchenyi utca Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
44 m²
20 000 000 Ft
2 szoba44 m²

Tolna megye Szekszárd, közvetlen központjában 25 lakásos társasházban újonnan átalakított a legmodernebb technikával kivitelezett 47 nm-es luxus lakás eladó. A 9.-es lakás első emeleti, belső udvarra néző, szobából, konyhából, gardróbból és fürdőszobából áll. A szoba minőségi laminált padlóval a többi helyiség kerámia lappal burkolt. A lakás hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, minden energiát napelem, napkollektor és hőszivattyú biztosít, így a ház teljesen megfelel a geotermikus előírásoknak, ezáltal a fenntartási költsége igen alacsony. A nyílászárók hang-és hőszigeteltek. A épület 3 szintes, melyben lift működik. Kiváló lehetőség lehet befektetőknek, de bármely korosztály luxus körülmények között élhet az ingatlanban. A lakás a Garay téren található, így minden üzlet, szolgáltató egység, iskola, óvoda, rendelőintézet, gyógyszertár, színház, mozi, buszmegálló stb pár percen belül elérhető. A vásárláshoz kedvező hitel és Csok igényelhető, mely díjmentes ügyintézésében segítséget nyújtunk. Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 1 szoba Állapot: Újszerű Fűtés típusa: egyéb Emelet: 1 Lift: Van Ingatlan típusa: tégla Kilátás: udvari Erkély, terasz: Nincs Bútorozott-e: megegyezés szerint Parkolás: Utcán Energiatanúsítvány: A+ Kertkapcsolatos: nem Belmagasság: 3 m alatt Költözhető: kevesebb mint 3 hónapon belül Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Légkondicíonáló, Beépített konyha Méret: 47 m²

47 m²
19 000 000 Ft
1 szoba47 m²

Tolna megye, Szekszárd közvetlen központjában, 25 lakásos társasházban, újonnan átalakított, a legmodernebb technikával kivitelezett, 55 m2-es, modern lakás eladó. A lakás amerikai konyhából, szobából és fürdőszobából áll. A nappali és a szoba minőségi laminált padlóval, a többi helyiség kerámia lappal burkolt. A lakás hűtő-fűtő berendezéssel felszerelt, minden energiát napelem, napkollektor és hőszivattyú biztosít, így a ház teljesen megfelel a geotermikus előírásoknak, ezáltal a fenntartási költsége igen alacsony. A nyílászárók hang-és hőszigeteltek. Az épület 3 szintes, melyben lift működik. Kedvező hitel és Csok igényelhető, mely díjmentes ügyintézésében segítséget nyújtunk. (Azono$ÍtÓ: M87410) Helység: Szekszárd Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Felújított Fűtés típusa: egyéb Emelet: 1 Lift: Van Ingatlan típusa: tégla Kilátás: utcai Erkély, terasz: Nincs Parkolás: Utcán Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Méret: 55 m² Havi közösköltség: 11016 Ft/hó
Tolna > Szekszárd > Bartina Szekszárd Tolna,Szekszárd
2 szoba
55 m²
24 000 000 Ft
2 szoba55 m²

Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Szekszárd, Bartina, Eladó lakás
Oldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény növelésének érdekében. Szolgáltatásaink használatával elfogadod ezeken sütik használatát. + Információ
Természetesen!