Panasz
"Eladó Szigetszentmiklóson, a Szentmiklósi úti lakótelepen, egy tehermentes, 1/1 tulajdonban lévő, igényesen felújított, két szobás, kelet-nyugati fekvésű, világos, egyedi méréssel házközponti fűtésű, klímás, redőnnyel szerelt műanyag ablakos, biztonsági bejárati ajtós, második emeleti, társasházi panellakás! A nappali szobán kívüli másik egész szoba, eredetileg két félszoba volt, de a felújítás során egybenyitották, igény szerint visszaalakítható. A mellékhelyiség a fürdőszobától külön van. Valamennyi helyiség magas minőségű járólappal burkolt. A lakás körbe van fűtve, így a járólapos burkolat nem hideg télen sem és könnyen tisztán tartható! A szintén felújított erkély két oldalán tároló szekrények vannak kialakítva, felette fényáteresztő előtető van. A beépített konyha, a vételárban foglat! A közös költség 10 700 Ft,-, amihez 6000,- Ft. felújítási költség jön hozzá havonta. Folyik az épület tető és lábazati szigetelése, s belátható időn belül várható a külső szigetelés is. A közüzemi fogyasztásokat, saját fogyasztásmérők mérik. A fűtésátalány 4-5000,- Ft. , így a lakás rezsije, a kábel TV-vel és internettel együtt sem több havi 30 000 Ft-nál! Az ingatlanhoz közös használatú tárolóhely tartozik. Irodánknál az ingatlanok ismertetése és bemutatása díjmentes, az ügyvédi munkadíj 0,5%! 86154 A Dr.Makkos Ingatlan Centrum franchise irodák nyitásához partnereket keres Budapestről és az ország egész területéről."
Pest megye,Szigetszentmiklós
2 szoba
62 m²
21 000 000 Ft
2 szoba62 m²
Többkoltozzbe.hu

Szigetszentmiklós, Lakihegyen, az MO-tól autóval pár percre eladó egy 2003-ban épült két szintes, 6 lakásos társasházban a második emeleten lévő, 57nm-es, két szobás, nagyon szép állapotú lakás. Az ingatlan jó easznállosztású,fiatalos,modern, tágas étkező konyhával és az innen nyíló napfényes , fákra néző terasszal. A lakás tehermentes, cirkófűtéses, tartozik még hozzá egy garázs és a mögötte lévő tároló. A közös hatú kertben kerti sütögető is van. A lakásban marad és vételár részét képezi a konyhabútor és a beépített szekrények. Akár egy tisztasági festés után költözhető, kényelmes megoldás fiatal párnak,vagy akár egyedülállónak.
Pest megye,Szigetszentmiklós
2 szoba
58 m²
24 900 000 Ft
2 szoba58 m²

Szigetszentmiklós központjában, 2 szobás lakás kiadó. A Bajcsy-Zsilinszky utcában, egy 57 m2 területű, 2 szobás lakás eladó. A négy emeletes társasház külső és belső állapota jó, lakóközössége kulturált. A lakás a 3. emeleten található, jelenleg nem lakott, azonnal költözhető. . Konyhája étkezővel kialakított, kisebb felújítást igényel. Fürdőszoba fürdőkádas, a WC külön helységben. A szobák parkettával, egyéb helységek járólappal borítottak. Fűtése házközponti, egyedi mérőkkel szerelt. A parkolás a ház előtt, közterületen. Elhelyezkedése kiváló: iskola, óvoda, boltok, gyógyszertár, orvosi rendelő, buszmegálló a közelben van. Hívjon bizalommal. ZZs ...TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT: www.gdn-ingatlan.hu - GDN azonosító: 258561
Szigetszentmiklós, Bajcsy Zsilinszky utca
2 szoba
57 m²
21 990 000 Ft
2 szoba57 m²
Többingatlantajolo.hu

Eladó Szigetszentmiklóson a Massányi úti (Dujmó) lakóparkban 2006-ban épült házban, egy 56 m2-es, egyedi fűtésű, műanyag nyílászárókkal ellátott, erkélyes, DK-i fekvésű, tetőtéri lakás, saját gépkocsi beállóval. 2 szobás, amerikai konyhás, világos lakás, a fürdőszobában káddal. Fűtésről, meleg vízről kombi cirkó, hűtésről split klíma gondoskodik. Alacsony rezsi, közös költség 8 000.- forint, mely tartalmazza a szemét díjat, lépcsőház takarítást és a parkosított belső kert gondozását is. Buszmegálló a lakópark előtt, kiépített kerékpárút Csepelre, Iskola, Lidl, Aldi, Auchan, Tesco a közelben.
Szigetszentmiklós
2 szoba
56 m²
18 500 000 Ft
2 szoba56 m²

"Eladó Szigetszentmiklós jól infrastruktúrált, központi részén, egy jó állapotú, világos, kelet-nyugati fekvésű, napos, 1/1 tulajdonban lévő, harmadik emeleti, két egész szobás, étkezőkonyhás, házközponti fűtésű - saját fogyasztásmérővel - panellakás, szigetelt, felújított, rendben tartott társasházban! A szobák parkettával, a többi helyiség járólappal burkolt. A szobák és az étkezőkonyha eredeti ablakait végig új, redőnnyel és szúnyoghálóval ellátott műanyagra cserélték. A mellékhelyiség a fürdőszobától külön van. A lakáshoz 4 nm tárolóhely tartozik. A parkolás az utcán díjmentes. A közös költség - a lezajlott és aktuális felújítási munkák kapcsán - időlegesen 17 000,- Ft, egyébként 11-12 000,- Ft/hó! Minden közüzemi fogyasztást saját fogyasztásmérők mérnek, a fűtésátalány 6-8000,- Ft/hó! A lakás, a vételár megfizetése után azonnal költözhető! Irodánknál az ingatlanok ismertetése és bemutatása díjmentes, az ügyvédi munkadíj 0,5%!85994 A Dr.Makkos Ingatlan Centrum franchise irodák nyitásához partnereket keres Budapestről és az ország egész területéről."

50 percre a Fővám tértől (tömegközlekedéssel), Szigetszentmiklós-Lakihegy csendes mellékutcájában, újszerű épületben, egyedi fűtésű, kedvező költséggel fenntartható lakás eladó önálló felszíni autóbeállóval. H379016
Pest megye,Szigetszentmiklós
2 szoba
39 m²
17 700 000 Ft
2 szoba39 m²
Többkoltozzbe.hu
Pest megye,Szigetszentmiklós
50 percre a Fővám tértől (tömegközlekedéssel), Szigetszentmiklós-Lakihegy csendes mellékutcájában, újszerű épületben, egyedi fűtésű, kedvező költséggel fenntartható lakás eladó önálló felszíni autóbeállóval. H379016
Panasz
Eladó Szigetszentmiklóson park mellett,egy magasföldszinti 52nm2 nappali+1 egész szobás,konyha+étkezős, világos felújítandó lakás. A nyílászárok már ki lettek cserélve, minden ablak redőnyös. A társasház folyamatosan karbantartott. A pinceszinten saját 3nm-es tároló. A közelben minden megtalálható, tömegközlekedés, vásárlási lehetőségek. Az ingatlan TEHERMENTES, és AZONNAL KÖLTÖZHETŐ! Érd: Mozsolics Gábor 06-20-536-0220 e-mail: *** Referencia szám: LK464831
Pest megye,Szigetszentmiklós,József Attila utca
2 szoba
52 m²
19 900 000 Ft
2 szoba52 m²

Kétgenerációs ingatlan földszinti lakása telekrésszel eladó Szigetszentmiklós központjában! Eladó Szigetszentmiklós városközpontjában, mégis csendes zsákutcában, egy bruttó 86 m2 (nettó 72 m2) nagyságú, családi ház földszinti lakása. Az ingatlan a 60-as években épült, így kisebb modernizációra szorul. Az elosztása: 2 szoba, konyha, előszoba, fürdőszoba, lépcsőház, előszoba található. A fűtése gázkazánnal megoldott. A telekrész nagysága 200 m2. A telken locsolásra alkalmas fúrt kút segíti az öntözést. A közelben, buszmegálló, iskola, óvoda, bevásárlási lehetőség megtalálható. A HÉV állomás a helyi buszjárattal közelíthető meg. Az ingatlan jelenleg nem lakott, azonnal költözhető!
Pest megye,Szigetszentmiklós
2 szoba
86 m²
20 700 000 Ft
2 szoba86 m²

Szigetszentmiklóson eladó a Szent Miklós útján szigetelt, panelprogramos 55nm-es 1. emeleti lakás Az ingatlan előnyei: - kiváló infrastruktúra, Szigetszentmiklós központjában helyezkedik el - két különnyíló szoba - 1.emeleti - panelprogramos, szigetelt lakás - műanyag nyílászárók redőnyökkel - világos konyha és világos szobák - tároló - pár éve új radiátorok - háznak 5-6 éve saját kazános házközponti fűtése lett egyedi mérés nélkül - nagyon jól kiadható, amennyiben befektetési célból keres - beépített gardróbszekrények az előszobában - 2 perc séta a buszmegálló, 6 perc séta a HÉV - orvosi rendelő 1 perc, piac, ABC tényleg minden nagyon közel - közös költség havi 7.640,- Ft - pár héten belül költözhető hátrányai: - tisztasági festés szükséges - a tároló közös, (de zárható) Az ingatlanról rendelkezünk videóval, melynek linkjét kérésre szívesen elküldöm. H377131
Pest megye,Szigetszentmiklós,Szent Miklós útja
2 szoba
55 m²
20 900 000 Ft
2 szoba55 m²

Szigetszentmiklós központjában első emeleti lakás eladó. Szigetszentmiklós Iskola utcában egy 59 m2 területű, 2 szobás lakás eladó. A társasház külső és belső állapota jó, Társasház anyagi helyzete rendezett, lakóközössége kulturált. A lakás az első. emeleten található, műszakilag és esztétikailag felújított. Helységei:nappali, hálószoba, konyha, étkező, kamra, fürdőszoba, WC, előszoba, A nyílászárók műanyag szerkezetűek, benne dupla üvegezéssel. Nappalija közvetlen kapcsolatban van egy 4 m2 területű loggiával. Konyhája beépített. Fürdőszoba zuhanyzós, a WC külön kialakított. A szobák laminált lappal burkoltak, egyéb helységek járólappal borítottak. Fűtése elektromos, a meleg vizet villanybojler adja. A parkolás a ház előtt ingyenes. Elhelyezkedése kiváló: iskola, óvoda, boltok, gyógyszertár, orvosi rendelő, buszmegálló a közelben van. Az ár irányár, megtekintés után tárgyalható. Z.Zs. ...TOVÁBBI, TÖBBEZRES INGATLAN KÍNÁLAT: www.gdn-ingatlan.hu - GDN azonosító: 255312
Pest megye,Szigetszentmiklós,Iskola utca
2 szoba
59 m²
25 900 000 Ft
2 szoba59 m²

Szigetszentmiklóson gyönyörű, 2 szobás, 63 nm-es téglalakás eladó! Parkolàs 2 db kocsinak zàrt kertben.Egy fedett,egy szabadon.Velux tetőtéri ablakok.Konyha az árban benne van (tűzhely 1db).Elektromos padlófűtés (4m2).Gree 3.5-es klíma.Az ingatlan tetőtéri, belmagassága 3m alatti, a fürdő és a WC külön van, NEM vett részt panelprogramban, kertkapcsolattal rendelkezik.A Propero 1%-os sikerdíj ellenében értékesíti az ingatlanokat, ezzel megspórolva eladóinknak a sokszor igen magas közvetítői díjat, ezáltal vásárolóink kedvezőbb áron juthatnak hozzá új otthonukhoz.
Pest megye,Szigetszentmiklós,Komp köz
2 szoba
63 m²
28 400 000 Ft
2 szoba63 m²

Szigetszentmiklós központjában eladásra kínáljuk 4 lakásos társasház egyik igényesen kialakított 178 nm-es, 4 szobás, 3 fürdőszobás, 170 nm-es közös használatú kerttel rendelkező lakását. A helyiségek 3 szinten helyezkednek el. Felújításkor új fa ablakokat redőnnyel és 5 cm dryvit szigetelést kapott az ingatlan.Ha felkeltettem érdeklődését, további információért hívjon bizalommal! Referencia szám: LK447831 Helység: Szigetszentmiklós Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Újszerű Fűtés típusa: gáz-cirkó Emelet: földszint Lift: Nincs Ingatlan típusa: tégla Kilátás: udvari Erkély, terasz: Van Bútorozott-e: nem Parkolás: Utcán Belmagasság: 3 m alatt Félszobák száma: 2 Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Méret: 178 m²
Pest > Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós Pest,Szigetszentmiklós
2 szoba
178 m²
39 990 000 Ft
2 szoba178 m²
Többjofogas.hu

Szigetszentmiklós szívében kínálok megvételre egy 55 m2-es negyedik emelti panorámás lakást. 2 külön nyíló szoba, előszoba konyha fürdőszoba és különálló WC alkotják. Alacsony rezsi költségének köszönhetően kiváló ingatlan fiatal pároknak befektetőknek, vagy akár kiscsaládosoknak is. Mivel az óvoda, iskola, játszótér pár percre található. Ha szeretne közel lenni a fővároshoz, de mégis vidéki hangulatra vágyik ne keresgéljen tovább hívjon fel meg ma!
Szigetszentmiklós, Központi rész Térkép
2 szoba
55 m²
20 500 000 Ft
2 szoba55 m²
Többstartlak.hu

Szigetszentmiklóson a Dujmó lakóparkban 1. emeleti 55 nm –es erkélyes, gyönyörűen berendezett, újszerű állapotú lakás, zöldre néző panorámával. 1. Lokalizáció - kiváló elhelyezkedésű új lakópark; - csendes, zöldövezeti környéken; - jó közösségi közlekedéssel: 38, 238 buszmegálló 2 percre; - M0-ás gyorsan megközelíthető; - Bölcsőde, bevásárlási lehetőség, közelben; 2. Az épület leírása - 2006-ban épült; - 4 szintes; - tégla építésű lakóépület; - jó lakóközösséggel; 3. A lakás leírása - belsőépítész által tervezett, újszerű állapotú; - kiváló minőségű burkolatokkal, bútorokkal berendezett; - 55 nm-es, 1. emeleti erkélyes lakás; - 3 szoba: nappali+amerikai gépesített konyha, +2 szoba; - zöldre néző erkéllyel; - fürdőszoba+WC; - kombi gázcirkó fűtés; - műanyag nyílászárókkal; Kérem, hívjon bizalommal, állok az Ön rendelkezésére. Jöjjön el, tekintse meg! Irodánk további szolgáltatásai: - Ingatlanok értékesítése-bérbeadása; - Adásvételi szerződés teljes körű Intézése; - Energetikai tanúsítvány; - Hitelügyintézés; Szigetszentmiklós/Lakihegy lakópark/tégla épület/3 szoba/
Szigetszentmiklós, Lakihegyi Lakópark
2 szoba
55 m²
29 999 000 Ft

Eladó Szigetszentmiklós központi részén, csendes mellékutcában található, önálló 60 m2-es családi ház. Az ingatlanban az előszobából jutunk a konyhába, ahonnan nyílik a fürdő és a nappali, valamint hálószoba. Az otthon melegét gázcirkó, a hőleadást radiátorok biztosítják, meleg vízről villanybojler gondoskodik. A lakás kívül nem került színezésre, belül felújított állapotú. Nyílászáróit műanyagra cserélték. A fűtőrendszer újszerű állapotú. Gyakorlatilag tisztasági festés után költözhet ebbe a kedves kis otthonba. Az udvar hátsó részében 2 garázs kapott helyet, itt van a kazánház is. A hátsó garázs alatt 27 m2-es pince található. Az ingatlan közelében helyezkednek el az általános iskola, az óvoda, az egészségügyi és sportintézmények is. A város tömegközlekedése kiváló, mind autóbusz vagy akár a HÉV vonatkozásában. Amennyiben hirdetésem felkeltette érdeklődését, kérem hívjon akár hétvégén is. Felkészült hitel-tanácsadók és tapasztalt ügyvédi háttér segíti céljai megvalósítását. Hivatkozási szám: 2834263
Szigetszentmiklós
2 szoba
60 m²
24 900 000 Ft
2 szoba60 m²
Többmaxapro.hu

Szigetszentmiklóson, az MO-hoz közel, a népszerű Dujmó Lakóparkban eladó egy kiváló állapotban lévő teraszos,kertkapcsolatos, fszt-i, 72nm-es nappali+2 hálószobás lakás. Az ingatlanban egyedileg leválasztott étkező konyha, fürdőszoba, külön wc és két hatalmas beépített szekrény is található. A lakáshoz tartozik továbbá egy gépkocsi beálló is. Nagyon szép,modern lakás,ahová tényleg csak beköltözni kell. Igazi családbarát ingatlan egy nagyon jó lakóközösségben, a teraszról közvetlenül a belső, zárt kertbe lehet jutni,amely parkosított,játszótérrel ellátott és folyamatosan karbantartott. Ajánlom mindazoknak, akiknek a kényelem fontos szempont és megfelelő a nyári költözés,mert az ingatlan legkorábban június végén átadható.
Szigetszentmiklós
2 szoba
72 m²
30 700 000 Ft
2 szoba72 m²

Szigetszentmiklós kedvelt részén, közel az Oázishoz eladó egy 60nm lakótérrel + 30nm garázzsal + 30nm pincével rendelkező családi ház 454nm telekkel. Az épület 2016-ban lett belűlről teljesen felújítva. Az anno verandás parasztház modern stílusba öltözött. Nyitott része beépítésre került, vastag falai üvegtéglával és rusztikus téglával lettek dekorálva. Új padlóburkolatot, új nyílászárókat, új csempét és szanitereket kapott. Fűtését egy gázcirkó biztosítja radiátorokon keresztül. Elrendezését tekintve egy tágas étkezős konyhából, fürdőszobából, kamrából, előszobából, nappaliból és egy hálószobából áll. A képeken látható konyhabútor a vételár részét képezi. Kertje szépen rendezett, parkosított. A ház mellett egy 30nm nagyságú garázs , a kert végében pedig egy 30nm pincével rendelkező melléképület biztosítja a sok pakolási lehetőséget. Pároknak és egyedülállóknak ideális lehet ez a hangulatos otthon Szigetszentmiklós szívében. Irányár: 24.900.000Ft Hivatkozási szám: 183500029
Szigetszentmiklós Városközpont

Eladó Szigetszentmiklóson egy 88 m2 hosszú parasztház 1084 m2 telken, 2 szoba,előszoba,spejz, konyha fürdőszoba,tároló helységekből áll. A ház teljesen felújításra szorul, vagy lebontandó. Felújítva egy gyönyörű kis parasztházat varázsolhatunk belőle. Befektetőknek viszont nagyszerű lehetőség lehet a telek méretét tekintve. Gáz, víz az épületben csatorna nincs bekötve. Ha az ingatlan felkeltette érdeklődését, kérem, hívjon bizalommal. Az OTP Ingatlanpont teljes körű ügyintézéssel áll az eladók és a vevők rendelkezésére! A kínálatunkból választott ingatlan finanszírozásához kedvezményes hitel- és lízingkonstrukciókat kínálunk. Az adásvételi szerződés megkötéséhez igény szerint megbízható ügyvédi közreműködést biztosítunk, és segítséget nyújtunk az adásvételhez kapcsolódó ügyek intézéséhez. Referenciaszám: M124217 Hivatkozási szám: 2811288
Szigetszentmiklós
2 szoba
88 m²
29 800 000 Ft
2 szoba88 m²

Hozzon új otthont a nyuszi! Eladó, remek helyen lévő, remek elosztású- minden külön van!-2 és fél szobás, 69 nm – es, erkélyes, csöndes, világos, nem bogaras, alacsony közös költségű, átalányos-gázas, részben felújított lakásom, szétköltözés miatt, akár bútorostul is (+költséggel, de méltányosan!) Költözés, amint van hová! A vételár min. 50%--a készpénz legyen! Ügynökök, VALÓBAN kiméljenek!
69 m2-es 2 + 1 szobás közepes állapotú panel Lakás - Szigetszentmiklós Szigetszentmiklós
2 szoba
69 m²
25 000 000 Ft
2 szoba69 m²
Többstartapro.hu

Eladó Csepeltől 10 perc távolságra egy idilli kis félszigeten található újszerű téliesített nyaraló, közvetlen vízparttal és 237nm telekkel. Teljes bútorzattal és csónakkal azonnal használatba vehető. A tóban fürdeni és csónakázni is lehet, nem beszélve a nonstop horgászási lehetőségről. Az épület 2017-ben készült, masszív beton alapon áll. Belső elrendezését tekintve egy tágas teraszról lépünk be a házba, ahol a z étkezős konyhán kerasztül jutunk a nappaliba, majd onnan nyílik egy hálószoba és egy zuhanyzós fürdőszoba. Az épület falszerkezete szigetelt, így akár villany fűtéssel télen is lakható. A ház mellett egy tároló is kialakításra került. A ház teljesen felszerelt, négy fő befogadására alkalmas. A tárolóban kerti szerszámok, fűnyíró és az udvaron álló csónak is a vételár részét képezi. Azonnal birtokba vehető ingatlan. Irányár: 18.000.000 Ft Hivatkozási szám: 183500035
Szigetszentmiklós Kavicsbánya
2 szoba
45 m²
18 000 000 Ft
2 szoba45 m²

Kiscsaládosoknak ideális 2,5 szobás kertkapcsolatos lakás a Lakihegy Lakóparkban! Budapesthez közel, az agglomerációban, jó közlekedési lehetőséggel, igényesen berendezett udvarú lakóparkban (Dujmó) eladó egy 76 nm-es földszinti, kertkapcsolatos, napfényes lakás. Ideális 1-2 gyerekeseknek, illetve családalapítás előtt álló pároknak. A lakáshoz kertkapcsolatos terasz tartozik, ami zárt, jól felszerelt játszótérrel rendelkező, árnyos udvarra nyílik. A lakás az egyik legjobb elrendezésű az egész lakóparkot tekintve, a szobák nagyon jó elosztásúak, két gardrób és külön WC tartozik hozzá. Barátságos, otthonos, praktikus és élhető. Bölcsőde, iskola és óvoda elérhető a közelben. Egy gépkocsis autóbeálló benne van az árban. Buszmegálló kb. 80 méterre. Kérdés esetén várom hívását. 30700000 Ft Referencia szám: SL029893
Szigetszentmiklósi eladó 72 nm-es lakás
2 szoba
72 m²
30 700 000 Ft
2 szoba72 m²
Többingatlanok.hu

Szigetszentmiklós csendes kis utcájában eladó egy jelenleg 30nm lakótérrel ( bővíthető ) és 30nm szerelőaknás garázzsal rendelkező családi ház. A telek 673nm, melynek 30% a beépíthetősége. Az ingatlan jelenleg üresen áll és a bővítés megkezdése előtti stádiumban van. A meghirdetett ár a jelenlegi állapotra vonatkozik . Az építőanyag a telken már rendelkezésre áll, igény szerint átvehető. A tulajdoni lap szerint lakóház, udvar besorolású, így könnyen hitelezhető. Irányár: 15,4MFt Hivatkozási szám: 183500032
Szigetszentmiklós Bucka
2 szoba
60 m²
15 400 000 Ft

Kiscsaládosoknak ideális 2,5 szobás kertkapcsolatos lakás a Lakihegy Lakóparkban! Szép kivitelezésű lakóparkban eladó 76 nm-es földszinti, napfényes lakás. Kiscsaládosoknak ideális 2,5 szobás kertkapcsolatos lakás a Lakihegy Lakóparkban! Szép kivitelezésű lakóparkban eladó 76 nm-es földszinti, napfényes lakás.
72 nm-es lakás eladó Szigetszentmiklós
2 szoba
72 m²
30 700 000 Ft
2 szoba72 m²
Többingatlanok.hu
72 nm-es lakás eladó Szigetszentmiklós
Kiscsaládosoknak ideális 2,5 szobás kertkapcsolatos lakás a Lakihegy Lakóparkban! Szép kivitelezésű lakóparkban eladó 76 nm-es földszinti, napfényes lakás. Kiscsaládosoknak ideális 2,5 szobás kertkapcsolatos lakás a Lakihegy Lakóparkban! Szép kivitelezésű lakóparkban eladó 76 nm-es földszinti, napfényes lakás.
Panasz
Eladó magánszemélytől Szigetszentmiklós csendes kertvárosi részén egy 85 m2-es első emeleti társasházi lakás (a falazat Ytong, nem tégla). A lakóparkban 4 ház található, házanként 4 lakással. A lakópark el van kerítve, így növelve a biztonságot. Az autóbejáró kapu távirányítással nyitható. A lakásba lépve az előszobába érkezünk, innen nyílik egy félszoba, ami alkalmas lehet gardrób helyiségnek vagy akár dolgozószobának is. Ezzel szemben a kamra, és egy kis közlekedőn keresztül a különálló mellékhelyiséget és a világos fürdőszoba található. A lakás központi helyisége a tágas és világos amerikai konyhás nappali. Ebből nyílik két teljes méretű szoba és az erkély. A nappaliból tudunk felmenni a padlásra (20 m2 ledeszkázva), ahová sok mindent el lehet pakolni. A lakásban ki van építve a klíma, riasztórendszer (DSC márkájú) és kaputelefon is. A fürdőszobában található egy kényelmes sarokkád, mosdó, WC, bidé és zuhanykabin. A fűtésről egy turbós gázkazán (Buderus márkájú) gondoskodik. Az ár tartalmazza a cipőtartó szekrényeket az előszobában, a tömör fa előlapos beépített konyhabútort (gépek nélkül), a szagelszívót és az üvegajtós pohártartó szekrényt, valamint a hálószobában található fenyőfa előlapos szekrénysort. A lakás többi berendezése külön megvásárolható. Az erkélyajtó szúnyoghálóval és redőnnyel is fel van szerelve. A Velux tetőtéri ablakok mindegyikéhez tartozik külső hővédő háló, a szobákban lévőkhöz belső fényzáró roló, a konyhában lévőkhöz pedig reluxa, illetve a 2 szobában egy-egy szúnyogháló. A lakáshoz tartozik az elkerített lakóparkon belül egy autóbeálló és a ház mellett található kb. 40 m2-es füvesített kertrész, kerti sütögetővel, automata öntözőrendszerrel és egy szerszámtároló kis házzal. Fenntartási költségek egy 4 fős család esetében (havi átalány): - víz 9000 Ft - gáz 10000 Ft - villany 9000 Ft - szemétszállítás 1800 Ft A közelben található: - buszmegálló (300 m) - 2 kisbolt és zöldséges (300 m) - gyógyszertár (300 m) - orvosi rendelő (800 m) - óvoda (300 m) - 2 játszótér (500 m és 900 m) - cukrászda (1000 m) - Oázis Wellnes Park (1200 m) - Városi Sportcsarnok (1100 m) Városháza, Városi Könyvtár, Bíró Lajos és Kardos Ált. Iskola, Batthyány Gimnázium gyalogosan 20 perc séta. Ingatlanosok kérem ne keressenek! Helység: Szigetszentmiklós Kategória: Lakás Szobák száma: 2 szoba Állapot: Jó állapotú Fűtés típusa: gáz-cirkó Emelet: 1 Lift: Nincs Ingatlan típusa: egyéb Kilátás: udvari Erkély, terasz: Van Bútorozott-e: megegyezés szerint Parkolás: Udvarban Kertkapcsolatos: nem Belmagasság: 3 m alatt Félszobák száma: 1 Költözhető: kevesebb mint 6 hónapon belül Tulajdonjog/ bérleti jog: Tulajdonjog Ingatlan felszereltsége: Fürdő és WC külön, Beépített konyha, Riasztó Méret: 85 m²
Pest > Szigetszentmiklós > Komáromi köz Szigetszentmiklós Pest,Szigetszentmiklós
2 szoba
85 m²
29 000 000 Ft
2 szoba85 m²

Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Szigetszentmiklós, Eladó lakás, szobák száma: 2
This site uses cookies to improve user experience. By using our services you agree to our use of cookies. + Info
No problem!