Link másolása
Panasz
Nádasdladányban eladó a teljesen felújítandó, műemlék státuszú egykori vízimalom épület. Az ingatlan Budapesttől 85 km-re (45 perc nagyrészt autópályán), a Balaton K-i partjától (Fűzfő, Kenese) 20 km-re, az M7 polgárdi leágazásától 11 km-re helyezkedik el. A telek a település külterülettel határos belterületi részén, a falu szélén található, egy szigeten: a Séd patak máig működő mellékága - a Malom-árok – és az épülethez leágazó, ma már nem működő, de aktivizálható árok közén kialakult mintegy 14.000,- m2 „szigeten”. (A sziget fennmaradó része állami tulajdonú erdő. Ennek megváltásával egy nagyobb volumenű beruházásban lehet gondolkodni!) Az egykori uradalmi malom a településen ma is látható és működő, kivételes szépségű, felújítások sorozatán átesett - és ma a Nádasdy Alapítvány rendezvényeinek rendszeresen helyt adó - Nádasdy kastélyhoz tartozott. hasznosítás - Egyedi impozáns, luxus kivitelben megvalósítható lakó-, nyaraló funkció kialakítható. - A középső épülettömeg 3 szinten egyenként 100 m2-es egybefüggő teret tartalmaz. Így az épület földszinti részén és a kertben közfunkciónak is helyet adhat: kiállításoknak, rendezvényeknek, művészeti vagy wellness táboroknak, tréningeknek. Kialakítható benne vendéglátó funkció: exkluzív étterem, vagy kisebb kávézó, stb... (Ez történhet az emeleti lakó funkció kialakítása mellett, vagy a teljes alapterületen, annak elhagyásával - a tulajdonosi és a települési szándékok figyelembe vételével... ) - Szállásjellegű hasznosítása is megoldható. - Kézműves kisipari vagy malomként való felújítás sem zárható ki. - stb... műszaki állapot A főépület – kielégítő, stabil, szerkezetei jó állapotúak; melléképületek állapota erősen leromlott, a szín romos. Közművek a környező utcákban elérhetőek. műszaki tervdokumentáció 2007-től a műemlék épületről állapotfelmérési szakvélemények készültek: geodéziai, építészeti, statikai, szigeteléstechnológiai, faanyagvédelmi, kertészeti szakágak részvételével. Elkészült a vízimalom művészettörténeti és falkutatása, malomtechnológiai leírása. A dokumentáció tartalmazza a kivitelezés során megoldásra váró műszaki problémákat. Rendelkezésre áll még egy építészeti tanulmányterv, amit a műemlékvédelmi tervtanács véleményezett. Ez a további tervezésre vonatkozó, lehetséges építészeti-műszaki koncepciót vázol fel: a legjobb műszaki állapotú 3 szintes központi épület felújítandó, a körben csatlakozó épületszárnyak elbontása javasolható, és az azokkal tömegében azonos, de energetikailag is korszerű szerkezetekkel visszaépített szárnyak készülhetnének. (Ezek a mellékszárnyakból kibontott tégla anyagát felhasználva látszó tégla burkolatot kapnak. Míg az eredetileg vakolt felületű középső magépület ezután is vakolt, 2 színűre festett marad. A szín szárny nagyobb üvegfelületekkel készül majd, zárt épületrészként.) A tanulmányterv megvásárlása, és az engedélyeztetéshez szükséges további tervezési munkálatok elvégzése a vételáron felül megállapodás kérdése lehet a jelenlegi építész tulajdonossal. rövid történet A gyönyörű, erős hagyományokkal rendelkező toszkán, spontán-nőtt gazdasági épületekre emlékeztető tömegű malomépületről az első feljegyzés 1736-ból való. A fal- és művészettörténeti kutatás szerint az épület öt jól elkülöníthető építési perióduson esett át. A legrégebbi része a középső, ma már 3 szintes épülettömeg. Ennek alsó szintjei méretben és szintszámban is bővültek, hozzá kapcsolódnak körben a kisebb épületszárnyak, amelyek közül a molnárlak a legrégebbi, a legújabb pedig a víz feletti turbinaház... Az épület azután, hogy malom funkcióját elvesztette, áramszolgáltatóként működött, majd államosítása után a tsz épülete, később múzeumi raktár volt. Jóval a rendszerváltást követően került magán kézbe. malomtechnika, vízügyi kérdések A malom egykori berendezéséről nem tudunk biztosat, a gépek az ingatlan magánkézbe kerülése előtt elkallódtak. Az egykori berendezés visszaállítása így nem erőltethető. Az alsó csapású vízkerék(ek) nincs már meg, de visszaállítható(k). A Malomárokból leágazó mellékág aktivizálása vízügyi és anyagi kérdés, megvalósítása további helyi és vízügyi egyeztetést igényel. A mellékág jelképes formában, medencével a turbinaház alatt műszakilag mindenképp megvalósítható. belső kialakítás A loft épület berendezését kortárs, minimalista stílusban gondolom, de a külföldi, hasonló jellegű lakóépületek, vidéki házak hagyományos berendezéséhez hasonlóan is megtörténhet a leendő új tulajdonos szándéka szerint. (Fotó mellékletben lásd a hangulati illusztrációt más épületekről.) Magyarországon unikumnak számít ez a köztes malom méret: sok az egyszintes kisebb malom épület az országban, és lényegesen nagyobb méretű őrlőipari létesítmények is szép számban létesültek. A malom felújításához számos EU-s pályázat vissza nem térítendő céltámogatási forrása megpályázható. Befektetőknek, vállalkozóknak, vagy módosabb magán személyeknek ajánlom ezt a kivételes befektetési lehetőséget!
Nádasdladány, Fejér megye
12 szoba
499 m²
12 900 000 Ft
12 szoba499 m²
Több

Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Nádasdladány, Eladó ház
Oldalunkon sütiket használunk a felhasználói élmény növelésének érdekében. Szolgáltatásaink használatával elfogadod ezeken sütik használatát. + Információ
Természetesen!