Panasz
A XI. kerület szívében eladásra kínálunk egy 56 négyzetméteres, 2 + félszobás lakást.A lakás a Váli utcában található, egy 65 lakásos téglaépítésű társasházban.Az ingatlan 1. emeleti, állapotát tekintve közepes. A melegről egyedi mérős TÁV fűtés gondoskodik, vízóra tartozik az ingatlanhoz.A nyílászárók és a parketta részben fel lettek újítva, a félszobába található régi fa nyílászáró, a többiben műanyagra lettek kicserélve.Elosztását tekintve 4 szobás lakássá alakítható, ha a konyhából csinálunk egy fél szobát, a konyhát pedig a nagyszobába helyezzük át.Szobái külön nyílóak, valamint külön helyiségben található a wc, illetve a fürdő. A fürdőszobában kád és zuhanyzó is található.Az ERKÉLYES nagyszoba és a félszoba a Siroki utcára néz, Ny-i fekvéssel, a konyha és a másik szoba ablaka, pedig belső udvarra, kertre néz, K-i fekvéssel.Belmagassága:2,57 méter.Közös költség: 8.500.-ft, mely tartalmazza az általános költségeket és a felújítási alapot.A lakáshoz tartozik egy 3 négyzetméteres tároló.A ház rendezett, jó állapotú, lifttel ellátott, remek lakó közösséggel.Közlekedését tekintve még a kerületen belül is kiemelkedő, mivel szinte minden járat 2-5 perc sétára található. Infrastruktúráját tekintve kiváló, boltok, éttermek, patika, orvosi rendelő a közelben.
XI. kerület,Váli utca
2 szoba
42 900 000 Ft
2 szoba
Többeladod.hu

„Megvételre kínálunk egy gyönyörű tavi panorámával rendelkező kertes házat Valkón! A 30 m2-es nettó alapterületű téglából épült ingatlanban megtalálható egy szoba, konyha, kamra és fürdő, + egy 14,6 m2-es fedett terasz. A házhoz kapcsolódóan kialakítottak egy 15,8 m2-es fedett kocsibeállót is, amelyből igény esetén a ház még két hálószobával könnyen bővíthető, sőt a tetőtéri rész minimális megemelésével még tovább bővíthető! A ház víz és villany mellett kéménnyel is rendelkezik, így a fűtés egy kályha beüzemelésével azonnal megoldható. Jöjjön, nézze meg, szeressen bele ebbe a szép házba, gyönyörű kertjébe, a teljes nyugalomba, és a panorámába!” Várom megtisztelő hívását: Plachy Zsuzsa 30-8695401 Referencia szám: HZ439784
Pest megye,Valkó
1 szoba
836 m²
12 000 000 Ft
1 szoba836 m²
Többkoltozzbe.hu

Költözzön Válba, Vajda János falujába! Vál községben eladó: 12darab, 1000 nm-es, összközműves, a Váli- völgyre körpanorámás építési telek. A környék csendes, nyugodt, családi házas övezetben fekszik, az utca új kialakítású, átmenő forgalomtól mentes zsákutca, lakóparki jelleggel. A község infrastruktúrája folyamatosan fejlődik. A telkek beépíthetősége 30%-os, azonnal birtokba vehetők!
Fejér megye,Vál,Váli körpanorámás telek
1000 m²
6 450 000 Ft
1000 m²
Többdh.hu

"TET?TÉR BEÉPÍTÉS? CSALÁDI HÁZ SÜRG?SEN ELADÓ! Gödöllőtől 10 percre Valkón tetőtér beépített szép családi ház eladó. Az érkezőt a földszinten egy különleges hangulatú előszoba fogadja. Innen folytatódik az ugyancsak mutatós közlekedő, ahol ízléses beépített szekrények nyújtanak rengeteg tárolási lehetőséget. Balra nyílik a világos étkezős konyha, s innen érhető el a hűs kamra. Két szobából egybenyitott hatalmas nappali kínálja a lehetőségeket, s várja a pihenni vágyókat. A ismételt leválasztás lehetősége is adott. Két nagy gardrób szoba ad rengeteg helyet.Ezen a szinten van még egy tágas szoba. Modern ízléses burkolattal ellátott fürdőszobában sarokkád,zuhanyfülke, és WC. Van külön WC is. A közlekedőből érhető el a díszes lépcsőház, amelyen át a tetőtérbe juthatunk. Fent egy tágas, világos nappali fogad, ahonnan a házat körül ölelő nagy erkélyekre is kijuthatunk.Ezen a szinten is van két kis gardróbszoba. Modern napfényes amerika-konyhájában készülhet a családi ebéd. Két szoba csábít a pihenésre. Aranyos kis fürdőszoba zuhanyfülkével,külön WC. A házat jelenleg is két generáció lakja, két bejáratának köszönhetően tökéletes, hogy az ott lakók ne zavarják egymás nyugalmát, ha éppen arra van szükség. Hatalmas burkolattal ellátott garázsa a lakótér felől is elérhető, melyben van egy külön tusolós tisztálkodó helység. A garázsból érhető el a nagy pince. A ház ipari árammal ellátott, akár vállalkozási tevékenységre is megfelelő lehet. Elektromos nagykapu, rendezett parkosított udvar. Igény esetén a földszinti bútorzat az ár részét képezi. Az ingatlanhoz tartozik egy saját akácos erdő, mely alkalmas lehet akár gyümölcsfák részére is . Akár hitel átvállalással is! Azonnal költözhető! Minden pár percre ami a mindennapok során fontos lehet,iskola,óvoda,orvosi rendelő,piac,bevásárlási lehetőségek. Közlekedése menetrend szerinti volán busz járatokkal. Díjmentes hitelügyintézést és bank-semleges hiteltanácsadást biztosítunk minden érdeklődőnknek, nem csak ügyfeleink, részére! Forint alapú innovatív hitelek, egyedi kamatokkal, előre kiszámítható fix törlesztő részletekkel, előtörlesztési lehetőséggel és akár tőketörlesztés halasztással, állami támogatások kihasználására van lehetőség. Nálunk csak a legkedvezőbb pénzintézetek ajánlatai közül válogathat, továbbá biztosításait is megkötheti 25577 A Dr.Makkos Ingatlan Centrum franchise irodák nyitásához partnereket keres Budapestről és az ország egész területéről."
Pest megye,Valkó
5 szoba
1420 m²
22 000 000 Ft
5 szoba1420 m²

Vál községben eladó egy 1000 nm-es, összközműves, a Váli- völgyre körpanorámás építési telek. A környék csendes, családi házas övezetben fekszik, az utca új kialakítású, átmenő forgalomtól mentes zsákutca. A község infrastruktúrája folyamatosan fejlődik, abban minden fontos közintézmény és bolt megtalálható. M7-es autópálya feljárat pár kilométerre fekszik! A telek beépíthetősége 30%. TK456385
Fejér megye,Vál

Eladásra kínálok Valkón egy belső két szintes új építésű családiházat. Az ingatlan 4 szobával, dupla fürdőszobával és egy nappalival rendelkezik, konyha külön helyiségben kapott helyet. Fürdő-wc külön helyiségben van. Falazata 30 cm-es falazóelem, szigetelése 10cm szigetelőlapok. Átadás kb.: 4 hónap. Telek: 1128m2 Tömegközlekedés: távolsági busz, kb 6-7 perc gyalog.
Pest megye,Valkó,Vörösmarty utca
126 m²

Költözzön Válba, Vajda János falujába! Vál község dinamikusan fejlődő részén eladó egy dombtetőn elhelyezkedő 2437m2 -es, csodálatos panorámájú, ősfás, belterületi összközműves sarok telek. A környék csendes, nyugodt, családi házas övezetben fekszik. A község központja pár száz méterre, ahol minden fontos közintézmény, és bolt megtalálható. Az ingatlan per és tehermentes, azonnal birtokba vehető! TK453768
Fejér megye,Vál
2437 m²
9 950 000 Ft

Családi-ház Valkón! Eladásra kínálunk Valkón, az ötvenes évek elején épült, vegyes falazatú földszintes családi házat, hatalmas, 30 m széles, utcafronti telekkel. A 160 m2-es családi ház, egy 3500 m2 területű telken fekszik. A telek sík terület, a vége felé enyhe emelkedéssel. A négy szoba, és a hozzá tartozó helyiségek, akár üzleti vállalkozás kialakításra is alkalmas lehet. Az ingatlan a település fő utcáján helyezkedik el, de a környék csendes, központi, jó közlekedéssel. Miután néhány éve nem lakják, az ingatlan felújításra, modernizálásra szorul. Villany, gáz bevezteve, a víz fúrt kutból szivattyúval ellátva, a csatorna az utcán, jelenleg nincs bekötve, emésztő működik. A fűtést a gáz-konvektorok szolgáltatják,de lehetőség van vegyes tüzelésre is. Kérem,hívjon bizalommal, és megmutatom Önnek belülről is.
Valkó
4 szoba
160 m²
13 200 000 Ft
4 szoba160 m²
Többoc.hu

Referens: PJ21/78263Gödöllői tájvédelmi körzetben Valkón épitésitelek SÜRGŐSEN ELADÓ!A telek a gödöllői dombság közvetlen közelében található.Állandó fejlődésű terület ennek köszönhetően a villany. vezetékes víz, csatorna, és a közvilágítás már kiépült.A telken található egy kb:26m2-es bungaló is, ami a későbbi építkezésnél jó célt szolgál majd felvonulási épületként.Jelenleg a telek 20%-a beépíthető!Ajánlom a telek megvásárlását azon érdeklődőknek akik szeretik a természet közelségét, szeretnek kirándulni vagy akár horgászni.Az ingatlan ára:5.000.000.Ft ami irányár!!Érdeklődés esetén hívjon bizalommal és a tulajdonossal egyeztetett időpontban bemutatom.Irodánk rendelkezésre áll: Ügyvéd (díja:0,5%) Bankfüggetlen hitel és biztosítási ügyintéző és energetikai tanúsítvány elkészítésévelNEM CSAK ÜGYFELEI RÉSZÉRE!
Valkó
5 000 000 Ft
Többaprohirdetesingyen.hu

KÉT HÁZ EGY ÁRÁÉRT, NAGY KERTTEL, MŰHELLYEL ÉS ÜZLETHELYISÉGGEL ELADÓ Vállalkozást tervezőknek,egyéni gazdálkodóknak, 2 generáció együtt élésére,remek lehetőség! 1823 m2- telken,belterületen eladó zöld gazdálkodásra alkalmas 2 családi ház,műhellyel és üzlethelyiséggel együtt.Mindkét ház 2-2 szobával rendelkezik,lakható állapotban van. A helyiségek igény szerint tovább alakíthatóak, variálhatóak. HZ408011
Pest megye,Valkó
5 szoba
2003 m²
21 500 000 Ft
5 szoba2003 m²

A lovaglás szerelmeseinek kínálunk egy szuper lehetőséget! Amennyiben szeretne egy saját birtokot lovardával, lovászlakással, valamint egy saját részre épített 200 m2-es minden igény kielégítő házzal - akkor ne hagyja ki ezt a lehetőséget! A körbekerített 2 ha területen megtalálható mindez és még egy 2,6 ha terület ami ide tartozik. Még nagyobb földterület igény esetén a szomszédos területek még megvásárolhatóak! Hogy még tovább fokozzuk az érdeklődést található még fürdő tó és gyönyörű gondozott kert is. A lovarda részen található a 10 bokszos istálló patamosóval és egyéb tároló helységgel, épületen belüli átjárással - gumi padozatú - a 800 nm-es Fedelesbe. A 20 nm-es Klub helyiségből barátaink élvezhetik a lovas élményeket, ahol egy konyha is rendelkezésre áll. Az átjáróból nyílik a kazánház, a nyerges és az öltöző zuhanyzóval és mosdóval. Az Istálló oldalában a fedett szénatároló alkalmas a takarmány elhelyezésére. Az épületen kívül 1 homokos talajú pálya, valamint 6 karám várja a lovakat. A személyzet számára egy 50 nm-es új építésű, teljesen felszerelt, különálló ház áll rendelkezésre. Az új építésű luxus lakóingatlan 4 hálószobás, amerikai konyhás, 2 autó részére garázzsal, csodálatos kerttel övezve igazi otthont biztosít. Az automata víztisztítóval szerelt, 3,5m mély épített fürdőtó és dísztó aranyhalakkal megnyugvást és kellemes levezetést biztosít a lovaglás után minden itt lakó részére. Az automata öntözővel kiépített, árnyékot adó fákkal tervezett kert várja a pihenni vágyó gazdát és vendégeit. Várom megtisztelő hívását: Plachy Zsuzsa 30-8695401 Referencia szám: HZ446762
Pest megye,Valkó
5 szoba
46200 m²
318 050 000 Ft
5 szoba46200 m²

Vál községben, Vajda János falujában, eladásra kínálok egy 1177m2-es, szépen parkosított saroktelken fekvő, 160m2-es, kétszintes, 4 szobás, igényesen kialakított családi házat. Az épület 2005-ben épült , Ytong-téglából, majd szigetelést kapott és ízléses festést. A tető bitumenzsindely fedéses, a külső-belső nyílászárók műanyagok.
Fejér megye,Vál,belső falu
160 m²
37 950 000 Ft
160 m²
Többdh.hu
Vál községben, Vajda János falujában, eladásra kínálok egy 1177m2-es, szépen parkosított saroktelken fekvő, 160m2-es, kétszintes, 4 szobás, igényesen kialakított családi házat. Az épület 2005-ben épült , Ytong-téglából, majd szigetelést kapott és ízléses festést. A tető bitumenzsindely fedéses, a külső-belső nyílászárók műanyagok.
Panasz
Vál községben, Vajda János falujában eladó egy 80 m2-es, három szobás, konyhás, fürdőszobás,1970-es években épült, felújításra szoruló családi ház. Az ingatlan 2000 m2-es, összközműves telken fekszik, nagyon sok hasznos gazdasági épülettel, kőből rakott pincével, ásott kúttal. Falazata tégla, tetőszerkezete pala fedésű, nyílászárók fából készültek. Fűtése gáz konvektorral, és fa tüzeléssel megoldott. A biztonságról kerítés gondoskodik. Elhelyezkedése csendes, nyugodt, családi házas környezetben, átmenő forgalomtól mentes, aszfaltos utcában, a község belső-falu részén. Az ingatlan per és teher mentes, szinte azonnal birtokba vehető! Érdeklődni Kardos Zsolt 06704262629
Fejér megye,Vál,Arany János utca
3 szoba
2083 m²
14 350 000 Ft
3 szoba2083 m²

Csodálatos panorámával a horgásztóra eladó ez a 801 nm telek! Egyre inkább kiköltöznek ide a nyugalom, csend és a pecázás élvezetéhez! Jó befektetés! Hívjon!
Pest megye,Valkó,Keszeg utca
801 m²
2 500 000 Ft
801 m²
Többdh.hu
Csodálatos panorámával a horgásztóra eladó ez a 801 nm telek! Egyre inkább kiköltöznek ide a nyugalom, csend és a pecázás élvezetéhez! Jó befektetés! Hívjon!
Panasz
IX.ker. Rehab részén,48nm-es,két külön nyíló szobás,2010-ben épült, AZONNAL KÖLTÖZHETŐ lakás minimum egy évre kiadó!Közvetlenül a SOTE-val szemben helyezkedik el hívóliftes ház negyedik emeletén,elektromos redőnyökkel,ablakos konyhával és fürdővel,valamint 5nm-es pincei tárolóval rendelkezik.A bérléshez egy havi lakbér és kéthavi kaució szükséges!MINDEN EGYEDI MÉRŐS,fűtése cirkós.Ára:150.000HUF/hó LK398552
Budapest,IX. kerület
2 szoba
46 m²
150 000 Ft
2 szoba46 m²

Fejér megye,Vál,49 nm-es 1 szobás családi ház eladó!Az ingatlan a település fő utcáján,a Damjanich utcában található és 1777 nm-es telek tartozik hozzá. Az épület az 1950-es években épült, téglából. A házban 1 szoba,konyha, fürdőszoba, előszoba és egy előtér található. Az otthon melegét fa fűtés biztosította.A gáz a kapun belűl található.. Az udvarban található két melléképület is, melyek közül egyik a ház folytatásában található bevonható a lakótérbe is. A ház felújítást, korszerűsítést igényel, melynek elvégzése után kellemes otthona lehet egy többgyermekes családnak is. Az udvar parkosításával egy különleges hangulatú kertrész lenne kialakítható, amely a nyári időszakban kibővíti a ház életterét. Az ingatlan megvásárlásához kedvező hitel is igényelhető, melynek intézéséhez szakszerű segítség áll a leendő vásárló rendelkezésére. A telek felét gyümölcsös és szőlő alkotja. A telekről a kilátás csodálatos,belátni a Váli völgyet. Referencia szám: HZ424964
Vál
1 szoba
49 m²
8 990 000 Ft
1 szoba49 m²
Többingatlannet.hu

Vál község központjában eladó egy 140m2-es, három nagy szobás, konyhás, közlekedős, Wc-fürdőszobás ,teraszos, két nagy kamrás, vegyes falazatú, felújításra váró családi ház. Az ingatlan az egykori méltán híres főerdészé volt, mely az 1920-as években épült , korhű 3,60-as belmagassággal, verandás teraszokkal. A ház összközműves, gáz konvektor fűtéses, melyhez egy 700m2-es kert tartozik .
Fejér megye,Vál,A község központjában
140 m²
10 950 000 Ft
140 m²
Többdh.hu
Vál község központjában eladó egy 140m2-es, három nagy szobás, konyhás, közlekedős, Wc-fürdőszobás ,teraszos, két nagy kamrás, vegyes falazatú, felújításra váró családi ház. Az ingatlan az egykori méltán híres főerdészé volt, mely az 1920-as években épült , korhű 3,60-as belmagassággal, verandás teraszokkal. A ház összközműves, gáz konvektor fűtéses, melyhez egy 700m2-es kert tartozik .
Panasz
Vál-Újhegyen örökpanorámás domboldalon, az autópályától kb. 5km-re, 14 882 nm összterületű mezőgazdasági telkek (3382nm, 3130nm, 3380nm, 4990nm), 76nm-es 3 szobás présházzal, 3x10 méteres pincével 12.5 MFt-ért eladók. A présház fűtése vegyes tüzelésű kályhával üzemel. Az 5 telekből 2-2 telek egymás mellett helyezkedik el, az 5. telek néhány telekre a többitől. Villany közmű a telkek előtt elérhető. Ciszterna van. Érden, Tárnokon vagy Martonvásáron kis ház beszámítás, csere szóba jöhet. (azonosító: 4452)
Fejér megye,Vál
14882 m²
12 500 000 Ft

Kispesten befektetőknek szóló, kedvező árú ingatlan új gazdáját keresi! 61nm, két szoba, új szabványosított villanyóra, kevés szomszéd az udvarban. Gáz jelenleg nincsen, a közös költség a víz, valamint a csatorna díját tartalmazza. Iár 21M Ft!
Budapest,Budapest 19. ker.,Óvárosban felújítandó, befektetőknek való csemege
61 m²
21 000 000 Ft
61 m²
Többdh.hu
Kispesten befektetőknek szóló, kedvező árú ingatlan új gazdáját keresi! 61nm, két szoba, új szabványosított villanyóra, kevés szomszéd az udvarban. Gáz jelenleg nincsen, a közös költség a víz, valamint a csatorna díját tartalmazza. Iár 21M Ft!
Panasz
Válon, Budapesttől és Székesfehérvártól 40 km-re, 2000 m2 telken épülő, kétszintes, 520 m2-es családi ház eladó. Az utcáról a kapun keresztül egy előszobába léphetünk, melyből a dupla garázs és a tágas, világos amerikai konyhás nappali érhető el. A nappaliból egy (dolgozó)szoba, egy gardróbhelyiség, egy fürdőszoba és egy vendég mellékhelyiség nyílik, valamint a hátsó teraszra is innen léphetünk ki. A hátsó terasz teljes kényelmet nyújt leendőbeli tulajdonosának a kerti medence mellett. A ház felső szintjére egy kényelmes lépcső vezet, ahol az emeleti nappali érhető el. Innen 3 hálószoba nyílik, valamint két fürdőszoba-mellékhelyiség. A terasz mindegyik szobából megközelíthető. A ház beton sávalapra, Porotherm 38-as falazóblokkból, tégla válaszfalakkal, hőszigetelt, beton födémmel, hőszigetelt üvegezésű 6 légkamrás 3-as üvegezett műanyag nyílászárókkal, esztétikus, beltéri ajtókkal, Terrán cserép fedéssel épül. A házra 15 cm-es grafitos külső szigetelés kerül. Mindenhol padlófűtés található, amit a meleg vízzel együtt elektromos kombi kazán biztosít, melyet a 48 kW-os napelemrendszer lát el, így a ház rezsiköltsége teljes mértékben kiváltható. A hideg és meleg burkolatokat az új tulajdonos 10.000 Ft/m2 árig többletköltség nélkül kiválaszthatja saját ízlése szerint. A ház az adás-vételi szerződéstől számítva 3 hónapon belül kulcsrakész! Környék Csendes, családi házas övezet. Elhelyezkedése miatt mind az M1 és M7 autópályáról könnyen megközelíthető. Hívjon, ha nem akar éveket várni új otthonára! Villanyáram: van. Vízellátás: van. Csatornázás: van. Gázellátás: van.
Vál
5 szoba
520 m²
160 000 000 Ft
5 szoba520 m²

Megvételre kínálom Valkón ezt az 1601m2-es telken a 90-ben, téglából épült kis házikót. Cserép fedésű, betonfödémes, a tetőtér beépíthető. a lépcsőnek a helye is kihagyásra került. Az ingatlan felújítandó állapotú! Kérdés esetén várom hívását. Várom megtisztelő hívását: Plachy Zsuzsa 30-8695401 Referencia szám: HZ454959
Pest megye,Valkó
3 szoba
1661 m²
8 900 000 Ft
3 szoba1661 m²

Költözzön Válba, Vajda János falujába! Vál községben eladó egy 1080m2-es, nagyon jó fekvésű, belterületi építési telek, pár percre a központtól, de mégis csendes, nyugodt, átmenő forgalomtól mentes családi házas utcában. Minden közmű a telek előtt fut. Az ingatlan per és tehermentes, azonnal birtokba vehető! Referencia szám: TK453929-SL
Fejér megye,Vál
1080 m²
5 950 000 Ft
1080 m²
Többkoltozzbe.hu
Fejér megye,Vál
Költözzön Válba, Vajda János falujába! Vál községben eladó egy 1080m2-es, nagyon jó fekvésű, belterületi építési telek, pár percre a központtól, de mégis csendes, nyugodt, átmenő forgalomtól mentes családi házas utcában. Minden közmű a telek előtt fut. Az ingatlan per és tehermentes, azonnal birtokba vehető! Referencia szám: TK453929-SL
Panasz
Referens: PJ21/78263Gödöllői tájvédelmi körzetben Valkón épitésitelek SÜRGŐSEN ELADÓ!A telek a gödöllői dombság közvetlen közelében található.Állandó fejlődésű terület ennek köszönhetően a villany. vezetékes víz, csatorna, és a közvilágítás már kiépült.A telken található egy kb:26m2-es bungaló is, ami a későbbi építkezésnél jó célt szolgál majd felvonulási épületként.Jelenleg a telek 20%-a beépíthető!Ajánlom a telek megvásárlását azon érdeklődőknek akik szeretik a természet közelségét, szeretnek kirándulni vagy akár horgászni.Az ingatlan ára:5.000.000.Ft ami irányár!!Érdeklődés esetén hívjon bizalommal és a tulajdonossal egyeztetett időpontban bemutatom.Irodánk rendelkezésre áll: Ügyvéd (díja:0,5%) Bankfüggetlen hitel és biztosítási ügyintéző és energetikai tanúsítvány elkészítésévelNEM CSAK ÜGYFELEI RÉSZÉRE!
Valkó
5 000 000 Ft
Többazelado.hu

ELADÓ PEST MEGYE GÖDÖLLŐI DOMBSÁG SZOMSZÉDSÁGÁBAN VALKÓ TELEPÜLÉSEN egy jó szerkezeti állapotú családi ház. Az ingatlan 2017-2018-ban nagyrészt FELÚJÍTÁSRA került (víz, csatorna, áram vezetékhálózatok, nyílászárók, aljzatbeton, falak, burkolatok). Az ingatlan 3 KÜLÖNNYÍLÓ SZOBÁS, amelyekhez előszoba, konyha étkező, fürdőszoba csatlakozik. A ház melegéről kályhák gondoskodnak, de igény esetén vízteres kandalló is rendelkezésre áll. Az épület vegyes falazatú, vályogtéglából és téglából épült, SZÁRAZ, REPEDÉSMENTES. Az ingatlanba víz, csatorna, áram bevezetve, gázcsonk telken belül. Az udvarban az épülethez kapcsolódóan tároló és pince, valamint gazdálkodásra, kertészkedésre alkalmas telekrész csatlakozik. AZ INGATLAN VALKÓ EGYIK LEGKEDVELTEBB UTCÁJÁBAN TALÁLHATÓ, TÖMEGKÖZLEKEDÉS, SZOLGÁLTATÁSOK, KÖZPONT A KÖZELBEN. Jöjjön, nézzük meg együtt, tegyen árajánlatot most, nehogy lemaradjon róla! Referencia szám: M117958
Valkó
3 szoba
80 m²
9 990 000 Ft
3 szoba80 m²

Popular queries
Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Vál
Mi, a Flatfy-nél cookie-kat használunk, hogy javítsunk a teljes böngészési élmény minőségén. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön elfogadja a cookie-k használatát.További információ