Panasz
2012-ben teljeskörűen felújított, majd 2018 tavaszán tisztasági festésen átesett, világos lakás eladó. A ház 1939-ben épült, hatalmas belső udvarán rengeteg zöld található, körfolyosós, három emeletes, jól karbantartott, folyamatos felújítások történnek évről évre (a következő, lakóközösség által megszavazott feladat a külső kerítés cseréje). A fürdőszoba és a mellékhelyiség külön helyiségben található, a fürdőszobában épített zuhanykabin van, a melegvizet villanybojler biztosítja. A konyha világos, elektromos sütővel és főzőlappal felszerelt, ablakán szúnyogháló található és a belső udvarra néz. A nappali és a hálószoba ablakai szintén szúnyoghálókkal, valamint alumínium redőnyökkel is felszereltek, mindkét helyiség parkettás. A hálószobában parapetes, a nappaliban kéményes konvektor biztosítja a meleget (a kémény bélelése 2016-ban megtörtént, így akár cirkófűtés kiépítésére is lehetőség van), továbbá a nappaliban hűtő-fűtő klíma is található. A lakás sarok jellege miatt csendes, különösen igaz ez a hálószobára. A nappali és a háló ablakai egy parkolásra használt zsákutcára néznek. A környéken bölcsőde, óvoda, iskola, gimnázium is található, a háziorvosi rendelő 3 perc séta, a Kórház utcai piac szintén pár perc gyalog, ezen kívül Tesco Expressz, CBA, Lidl, Aldi, Penny gyalogos közelségben elérhető és egy éjjel-nappali bolt is van 3 perc sétára. Tömegközlekedés szempontjából kedvező helyen található a ház, hiszen az 1-es villamos és a 9,109,111,137,218,237-es buszok Flórián téri megállója, valamint a 34,106,118,134-es buszok Raktár utcai megállója 5 percen belüli sétára, a Szentlélek téri HÉV megálló 10 perc sétára, a 17-es, 19-es, 41-es villamosok szintén 10 perc sétára találhatók, így egyszerűen megközelíthető az M3-as metró és Buda belvárosi részei is. A lakás akár bútorozottan is eladó, kiadásra is alkalmas az Óbudai Egyetem közelsége miatt. A lakáshoz tartozik egy kb. 4 négyzetméteres, zárható tároló a ház pincéjében. A házban lakók számára parkolóhely igényelhető a ház zárt udvarában.
Eladó tégla építésű lakás - Budapest 3. kerület, Szél utca #27933911
2 szoba
52 m²
41 500 000 Ft
2 szoba52 m²
Többingatlan.com

III. kerület Szél utcában december 01 költözéssel kiadó, egy 69 m2-es 3 különnyíló szobából álló panellakás. Az ingatlan a 2. emeleten található, keleti fekvésű, napos világos, és teljes körűen 4 évvel ezelőtt lett felújítva.. Műanyag, hőszigetelt nyílászárók, egyedi fa beltéri ajtók. Klimatizált, így a nagy melegekben is kellemes pihenést nyújt. Jelenleg frissen festve! A lakás BÚTOROZATLAN! Egyedi mérőórákkal felszerelt. Rendelkezik még gardrób szobával, és kamrával is. Közelben óvoda, bölcsőde, iskola, és minden bevásárlási lehetőség biztosított! Kisállat jöhet! A Flórián üzletközpont 5 perc séta! Csak leinformálható, és hosszútávban gondolkodó bérlőket szeretnének. Közös költség 10.000 Ft/hó. Bérleti díj:160.000 Ft/hó. Szerződéskötéshez 2 havi kaució, és egy havi bérleti díj szükséges. összkomfortos távfűtés lift van Épület emelet: 2. Épület szint: 10. emelet
Budapest
2 szoba
160 000 Ft
2 szoba
Többotthonterkep.hu

Popular queries
Feliratkozás az E-mailre az Ön által keresettek frissítéseiről:
Budapest, Szél utca
Mi, a Flatfy-nél cookie-kat használunk, hogy javítsunk a teljes böngészési élmény minőségén. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön elfogadja a cookie-k használatát.További információ